Tóth László (összeáll.): Hívebb emlékezésül... – csehszlovákiai magyar emlékiratok és egyéb dokumentumok a jogfosztottság éveiből, 1945-1948

„Hívebb emlékezésül...” (Tóth László)

anyaországnak lakosságával való összetartozásra való hivatkozással elszakadt a Csehszlovák Köztársaságtól és ezzel hozzájárult annak szétbontásához. Lehetséges, hogy Szlovákia magyarlakta részének elcsatolása egy szem volt abban a láncolatban, mely Münchentől 1939 márciusáig, a Köztársaság teljes felbomlásáig vezet, de a folyamatnak megindítója a szudétanémeteknek Hitler parancsára megindított lázadása, befejezője pedig Szlovákiának önálló állammá való kikiáltása volt, mely valóban Hitler akaratából, a külszín szerint azonban a szlovák nép egyhangú szavazásával, választott képviselőinek spontán elhatározásából következett be. Szlovákia elszakadása volt az ürügy, melyre való hivatkozással a német csapatok Prágába bevonultak és Csehországból protektorátust faragtak, annak ellenére, hogy alig fél évvel azelőtt nemzetközi kötelezettséget vállaltak az önmaguk által meghatározott - vagyis kisebbségmentes - határok tiszteletben tartására. Szlovákia elszakadása folytán látszólag joggal mondhatta Hitler, hogy új helyzet állt elő, a Köztársaság, melyet garantált, széjjelbomlott, s így őt nem köti többé a müncheni egyezmény. Amennyiben tehát a köztársaság valamely népe felelős az 1939-ben bekövetkezett teljes felbomlásért, úgy a felelősség kétségtelenül a szlovákokat terheli. Ezen történelmi tények tudatában groteszk, igazságtalan és hamis tehát az 1945ben felállított tétel: a magyarokkal nem tudunk egy tető alatt élni, hiába kíséreltük meg az I. Köztársaság húszéves fennállása alatt őket a demokrácia minden áldásában részesíteni és különböző kisebbségi jogokkal felruházni (legtöbbször csak papíron és azt is nemzetközi kényszer alatt). Ők ennek ellenére egyetemlegesen cserbenhagyták hazánkat és széthullásában tevékeny részt vettek. Most tehát megfosztjuk őket minden joguktól, de joguk nélkül sem tűrjük területünkön, hanem erőszakkal vagy - ha ebben a nagyhatalmak megakadályoznak - diplomáciai úton kitelepítjük őket, éspedig Szlovákia egész területéről, tehát azokból a járásokból is, melyekben a magyar határ mentén egy tömbben élő magyar népcsoport lakik. Ez a tétel nem marad csupán politikai frázis, hanem ennek egyes etapjai már a gyakorlati politikában is megnyilvánulnak, és itt nem olyan esetekre vagy epizódokra gondolunk, amelyek a háború utáni túlfűtött levegőben mindenütt előfordulhatnak, hanem tervszerű és szabályos intézkedésekre a magyar ajkú lakossággal szemben. Az 1945. febr. 27-én kelt, 4. sz. SZNT-rendelet a magyarországi illetőségű egyének összes földbirtokát kártalanítás nélkül elkobozza, szintúgy a Köztársaság magyar nemzetiségű polgárainak 50 ha-t meghaladó „nagybirokát", míg a szlovák birtokosok nem esnek földreform alá. Az 1945. máj. 25-én kelt 43. sz. rendelet kimondja, hogy elvileg magyar nem lehet ügyvéd, kivételeket azonban engedélyezhetnek. Az ugyanakkor kelt 44. sz. rendelet szerint magyar nemzetiségű nem lehet közhivatalnok. Az 1945. június 5-i 50. sz. rendelet kimondja, hogy a magyarok - mint megbízhatatlan elem - minden vagyona állami kezelés alá helyeztetik. Ez a rendelet a magyar fogalmát aszerint álla64