Tóth László (összeáll.): Hívebb emlékezésül... – csehszlovákiai magyar emlékiratok és egyéb dokumentumok a jogfosztottság éveiből, 1945-1948

„Hívebb emlékezésül...” (Tóth László)

pítja meg, hogy az illető mely nyelvet használja családi körben, tartozojt-e október után (1938) valamely magyar párthoz, és végül, minek vallotta magát az utolsó népszámlálás alkalmával. Kivételt csak azok a magyarok képeznek, akik cselekvő részt vettek a németek vagy magyarok elleni háborúban, vagy jelentékeny részük volt a Csehszl. Köztársaság vagy a cseh és a szlovák nemzet felszabadulásában. A magyarokra vonatkozó intézkedések tehát általánosak és kivételt gyakorlatilag nem ismernek, a Szlovákiában élő több százezer magyar közül alig pár száz felel meg a feltételeknek. Már azok sem, akiket fajuk miatt az előző rezsimnek százezerszámra vittek haláltáborokba és onnan szerencsés véletlen folytán megszabadultak, még az életben maradt zsidók sem kivételek, hiszen ők csak szenvedtek Hitler miatt, de aktíve nem harcoltak ellene. Ha tehát magyar az anyanyelvük, ha magyarnak vallották magukat, menthetetlenül és joggal magyarnak számítanak, s mint ilyenek, nem egyenlő jogú polgárok. A magyar nemzetiségűek fogalmának ilyen meghatározása lerántja a leplet a magyarellenes intézkedések igazi okáról. Szenvedő alany minden magyar, még akkor is, ha mindig demokratikus érzelmű volt, még akkor is, ha részéről származása miatt eleve ki volt zárva a nácibarátság, még akkor is, ha koncentrációs táborba lett hurcolva - csak azért, mert magyarnak született, a hivatalos magyarázat szerint, mert a magyarság kollektive bűnös a köztársaság felbomlásában. A valóság és alig leplezett ok az, hogy a köztársaság egynyelvűségét és egyfajúságát zavarja. A rendelet alkotói és végrehajtói pedig annak a szlovák nemzetnek tagjai, melynek nevében a hitleri „önálló" Szlovákiát megalkották, a háromhatalmi egyezményhez csatlakoztak és a német háborús gépezetet 1944-ig ellenállás nélkül a legnagyobb mértékben kiszolgáltatták politikai, katonai és gazdasági téren egyaránt. Azt hangoztatják, hogy demokraták, de nyíltan kijelentik, hogy a demokrácia csak akkor kerül alkalmazásra, ha az idegen elemet végleg kiküszöbölték. A fent idézett és csak szemelvényként közölt hatósági rendelkezések letagadhatatlan tények, de éppen úgy tény az, hogy a magyar városok lakosságának szellemi vezetőit háborús bűnösség ürügye alatt válogatás nélkül letartóztatják, s ide tartoznak mindazok, akik akár Belvedere előtt,

1 akár azután önérzetesen magyaroknak vallották magukat, még akkor is, ha politikai vagy világnézeti felfogásuk homlokegyenest ellenkezett a magyar háborús kormányzatéval. De ez még a legkisebbik baj! A súlyosabb az, hogy a pozsonyi magyar családokat százszámra költöztetik ki lakásukból, gyermekestül, asszonyostul, öregestül. Kiviszik Ligetfalura és ott Istennek ajánlják őket, ellátásukról nem gondoskodnak. Mindezt a demokrácia nevében! Meg kell jegyezni, hogy a szlovák nemzet nagy tömegei értetlenül és tartózkodva nézik ezeket a jelenségeket. Hiába ragasztják tele a városok és falvak falait plakátokkal, melyekben a szlovák népet arra szólítják fel, hogy jöjjenek le Dél-Szlovákia (ez alatt Csallóköz, Mátyusföldje stb. értendő) gazdag és termékeny területére!!! Csak 65