Tóth László (összeáll.): Hívebb emlékezésül... – csehszlovákiai magyar emlékiratok és egyéb dokumentumok a jogfosztottság éveiből, 1945-1948

„Hívebb emlékezésül...” (Tóth László)

tudatában vannak annak, hogy sokkal adósok a magyar református egyháznak. Amerre járok, a legtöbb gyülekezetben megtalálom a magyar református lelkészek nyomát. Minden régi gyülekezetükben az 1780-as évektől kezdve az első 4-5 lelkész magyar volt. Příbramban pl., mikor ott istentiszteletet tartottam, az előkészítéstől kezdve a végéig ott volt és segített az ottani csehtestvér egyház kurátora: Szalatnay, aki magyar református lelkész leszármazottja. Szép nagy textilkereskedése van a város főterén, s hatalmas betűkkel hirdeti a Szalatnay név a magyar református egyház segítőkészségét. Sajnos, ő már magyarul semmit sem tud. Más alkalommal Kralupyban, Prága közelében tartottam istentiszteletet úrvacsoraosztással. Itt nincs gyülekezetük és templomuk a csehtestvéreknek, hanem ők is iskolában jönnek össze. A lelkész (idősebb ember) maga jött el velem az iskolaigazgatóhoz a termet elkérni. Közben az úrvacsorai kehelyről s kellékekről elfeledkeztünk. Egy-két nap múlva ott volt a levele, amelyben bocsánatkérés után közölte, hogy egyik egyháztagunktól elküldi a szükséges dolgokat a mi istentiszteletünkre. Meg is érkezett időben egy kedves idősebb úr, aki azután mindenben segítségemre volt. Mikor együtt utaztunk hazafelé, megköszöntem neki a kedves segítséget, mire ő szerényen megjegyezte: „Tiszteletes úr, ezzel mi tartozunk a magyar református egyháznak, mert ha a magyar református lelkészek nem jönnek segítségünkre, ma nincs csehtestvér egyház." Több lelkész maga hívott, hogy az ottani magyarok részére tartsak istentiszteletet és látogassam meg őket. A benešovi lelkész arra kért, hogy jó előre közöljem az istentisztelet idejét, mert alaposan elő akarja készíteni és mindenkit értesíteni akar, hogy valamit törlesszen a velünk szemben fennálló adósságukból. A Dvůr Králové-i gyülekezet gazdag szeretetvendégséget készített a vidékről istentiszteletre jövő magyarok számára. Bárhova megyek, akár idősebb, akár fiatalabb lelkészhez, mindenütt kitüntető szeretettel fogadnak. Érdemes volna ezt a lehetőséget jobban kihasználni, hogy a két nép közötti megértés útját egyengessük. Olyan ajtók nyílnának így meg előttünk, amelyek egyébként zárva maradnának, elég itt csak Miřejovský cikkére utalni. Az ősz és tél új feladatok elé állít bennünket. Nem tudom, hogyan lehet együtt dolgozni az új kollégával, de ha meg tudnánk egymást érteni, sokkal többet végezhetnénk együtt, mint eddig végeztem egyedül. Vallásos olvasmányokkal, traktátusokkal kellene ellátni híveinket. Olyan nyilatkozatot kaptam, hogy ezeket a csehtestvér egyház kiadná magyarul híveink részére. Nagy probléma az iskoláztatás és közelebbről a vallástanítás ügye. Meg kell keresni azokat, akikhez még nem tudtam eljutni. Még mindig vannak olyan helyek, ahol nem volt istentisztelet, pedig nagyobb számmal vannak ott híveink. Az eddigi tapasztalatok és a helyzet alaposabb ismerete alapján mindenesetre rendszeresebb munkát lehet majd végezni, mint az elmúlt télen. Prága-Komárom, 1947. szeptember 4. Tóth Kálmán, missziós lelkész 214