Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Hazahív a harangszó - XI. Utóirat- avagy az idő faggatása

lakiak, kétlelkűek, a szülőföldön kívül is. Messze járjuk bár tőle az utat — a születés és a halál közé kicövekeltet —, de vállunkon azzal a tarisznyával, melyet önzetlenül, viszonzást nem várva, bőkezű adományozóként csakis a szülőföld tud nyakába kanyarítani világlátni indult fiainak. Élet és halál, sorsa, szerepe, lehetősége az embernek — abban a községben mutatja meg igazán önmagát, megrendítő és fölemelő lényegét, amelyben a rációt átjárja, átsugározza, gyöngéden átmelegíti az együttérzés, a szánalom, a szeretet. Fölnevelő közösségünkben tehát. Ezért utazunk, ha csak tehetjük, mi, kétlakiak: Otthonról — haza. Megrakni újra, mert szükségünk van rá, hazaival a tarisznyát. Vigasszal, amely keserű, ám mégis éltető. Üldögélek itt, rálátva szépen a falumra, magasan a főutcáját szembekapó szőlődomb tetején, üldögélek itt órák óta már, kiszakadva mintegy az én időmből, s belehullva a rejtett, a lappangó, a tudat alatt megbúvó időbe, az elődökről rám maradt emlékezetidőbe, üldögélek itt a jótékony csöndben, közepén az életkedvtől majd kicsattanó természetnek, a buja zsendülésnek, mámoros virágzásnak, a bokrait, fáit, szőlőtőkéit a lankán zöldarany hullámokban lehömpölyögtető vegetációnak, kupolája alatt a kerek kék égnek, pufók kis felhők (angyalai a békességnek) villantják felém habcukor arcukat... — gyönyörű, gyönyörű ez a nyár! —; üldögélek itt, rakosgatva az emlékeket, az enyémeket és az elődeimét, vissza 1554-ben említett jobbágy ősömig, Emericus Zalabáig, s még ennél is visszább, mély kútjáig a közösségi emlékezetnek, próbálva közben megérteni — Ágostonnal, a filozófussal szólva — jelentőségét és belső mivoltát az Időnek. Mi volt az Idő itt, e „huzatos" tájain Közép-Európának, a völgybeli fészekben, amely fölött most szívet derítőn ragyog a nap? Ez volt az Idő: tatárok vonulása az Ipoly völgyében; szétdúlt, fölperzselt otthonok. Ez volt az Idő: csákmáték és „vad úri tatárok" népnyúzása. Ez volt az Idő: Ali győzelemünnepe; megpróbáltatásai a hódoltsági falvak sorának. Ez volt az Idő: Bécs kétfejű sasmadara, amint mohón csap le a védtelen tájra. 499