Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Hazahív a harangszó - IX. "Nincs már szívem félelmére…" - 1. Adjon Isten egészséget!

sígire!" Dédapám emlékezete szerint a népiskolában „etikát": a falusi közösség életszemléletének megfelelő erkölcs- és illemtant is okítottak hajdanán. Kora reggeli látogatónak például így illett betoppannia idegen házhoz: „Egíssígekre váljék az éjszakai nyugodalom!" A disznótorokban asztalt bontó rokonság szokásos formulájához — „Köszönjük a vacsorát!" — gondos háziasszony el nem mulasztotta hozzátenni: „Váljík egíssígekre!" Borospoharak összekoccanásakor ugyancsak az „egíssígünkre!" hangzik föl; születésnapokon pedig ez a jókívánság járja: „Isten éltesse erőben, egíssígben!" Áldásnak számított a paraszti életszemléletben az egészség, istencsapásnak a betegség. Kórház? Félve tisztelt, idegen világ az; misztikumot lehelő, bajt árasztó börtönfalai közül szabadulni vágyik az ember: Ipolysági közkórház de kavicsos, benne sétál Vida Ernő főorvos. Fehér vászonzsebkendő a zsebébe, forró lápisz, éles kés a kezébe. — Főorvos úr, adjon isten jó napot! — Adjon isten, édes lányom, mi bajod? — Főorvos úr, igen nagy a kérésem, szeretőm a közkórházból kikérem. — Édes lányom, ezt megtenni nem lehet, tegnap kapott forrólápisz-receptet. Kevés volna százhúsz pengő ezüstbe', segítse ki majd innen a jó Isten. Kilenc óra, csengetnek a vizitre, főorvos úr siet a kilencesbe. Félrevágja vizitálósapkáját, úgy hallgatja a sok beteg panaszát. Négy ablaka van a műtőszobának, ahol minden beteget operálnak. Sírnak-rínak, jajgatnak, keseregnek, mikor a műtőasztalra kerülnek. 464