Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Hazahív a harangszó - VIII. Jeles napok, ünnepnapok - 4. A kultúra ünnepei

darab színre vitelében a sokféle tennivaló, no és a baráti, rokoni, szomszédi kapcsolatok révén érdekelve volt szinte az egész falu, amelynek népében a színdarabok erősítették a közösségi érzést, az egyazon nyelvhez, egyazon kultúrához való tartozás tudatát. S nem elhanyagolható hozadéka e naiv színjátszásnak végül az sem, hogy előképzést jelentett — ha mégoly kezdetleges szinten is — azoknak az élményeknek az érzékenyebb befogadásához, melyeket alkalomadtán egyegy rangosabb színházi esemény kínált. A szlovenszkói magyar színtársulatok előadásait falum emberei persze nem látogatták, sor került azonban vidékünkön — Léván, a harmincas években — egy olyan rangosabb amatőr bemutatóra, amelytől nem sajnálták sem az utazásra elfecsérelt időt, sem a vonat- és színházjegyre kiadott pénzt. Az élményt, melyet sok idős parasztember ma is emleget még, a János vitéznek. a megtekintése váltotta ki. Léva szabadtéri színpada előtt harmincezer magyar leste akkor áhítattal a szót és a zenét... Mi kell — révedek vissza falumnak a körzetesítések folytán iskola nélkül, tanító nélkül maradt jelenéből a múltba —, mi kell egy közösség kulturális életének a mozgatásához? Kell egy szervezet (ilyen volt a két háború között a Szlovenszkói Magyar Kultúregyesület, s ilyen ma a CSEMADOK), és kell mindenekelőtt egy kultúrának elkötelezett ember. Egy olyan ember, aki élettel tölti meg a lehetőségek rongybábfiguráit. Egy olyan ember, aki tanultsága, műveltsége, nagyobb szellemi horizontja révén úgy áll fölötte közösségének, hogy a szolgálat erkölcse s a küldetéstudat folytán mégis vele és érte él. Megürülvén a református népiskola tanítói széke, a harmincas évek első felében új tanítót választott a községnek az elöljáróság. Jól választott. A világháborús visszaemlékezéseiből már az olvasó számára sem ismeretlen Menyhár János, a volt vöröskatona személyében olyan pedagógus került falumba, aki nemcsak a gyerekekkel foglalkozott nagy türelemmel és szeretettel, igazi hivatástudattal, hanem a felnőttekkel is. „Lámpás" lett egy csapásra, igazi néptanító: oktatója és irányítója az egész faluközösségnek. Hogy irányításával milyen rendezvények valósultak meg — s milyen atmoszférában — a harmincas évek Ipolypásztóján, arról valljon egy doku450