Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Hazahív a harangszó - VIII. Jeles napok, ünnepnapok - 4. A kultúra ünnepei

Ferenc A piros bugyelláris című népszínművét. Milyen darabok követték ezt, és melyik esztendőben? Fényképek segítenek a válaszadásban. Marcona tűzoltók, népviseletbe öltözött leányok, polgárasszonyok, csokornyakkendős urak, kackiás bajszú katona, hegedűjét szorongató cigány, menyasszony s vőlegény néz vissza reám, távlatából hatvan esztendőnek, arról a fényképről, amely A kintornász család című darab szereplőit örökíti meg, akik 1923 karácsonyán léptek a „világot" jelentő deszkákra, kereszttüzében a falu hálásan figyelő tekintetének. 1928-ban a Karikagyűrűt mutatták be a színjátszók, ugyanez idő tájt pedig — mint egy másik fénykép reánk hagyta volt — a Gimesi vadvirág című darabot. Aktivitásuk a harmincas években, miután a falum tanítójául választott Menyhár János személyében támogatóra találtak, még inkább fokozódott. Befejeződvén az őszi betakarítási munkák, összejöttek leányok s legények, „komédiáznyi" tudó és szerető mókamesterek, fiatalabb házasemberek és asszonyok, hogy a falu színházért rajongó egyik parasztemberének, P. Gézának a vezetésével évente betanuljanak egy, olykor azonban két darabot is. Milyen mérlegre tegyük igyekezetüket? Népszínműveket játszottak, érzelmes, édes- bús, együgyű történeteket; inkább volt produkciójuk harsány szórakoztatóipar, nyakon öntve műnépies mázzal, mintsem az a fajta rangos amatőr teljesítmény, amely versenyre képes kihívni a profi színházművészetet is; ám igyekezetüket a hálás közönség így is nagy-nagy tapsokkal és elismerő szavakkal jutalmazta mindig. „Színészek" és nézők a közösségi összetartozás hullámhosszán hangolódtak ugyanazon érzelemre: boldog volt, aki adhatott, s boldog az is, aki elfogadhatta a fölkínált élményt, amelyre évek, sőt évtizedek múltán is úgy emlékeztek vissza, mint „nagyon fajin"-ra. Az ösztönös és tanulatlan „színészkedés", a merev és harsány szövegfölmondás, a rendezésbeli fogyatékosságok és ügyetlenkedések ellenére végül is jótékony hatásuk volt e színdaraboknak. Sok embert vontak be a munkába: szereplőket, rendezőt, súgót, kellékest, édesanyákat (varrják meg a kosztümöket), apákat (ácsolják össze az alkalmi színpadot, fölszerelve rá a zsákvászon függönyt s a hátteret), piktort, aki ügyes kézzel megrajzolja majd a díszletet... Egy-egy nagyobb szereplőgárdát mozgósító 449