Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Hazahív a harangszó - VII. "Lakodalom van a mi utcánkban" - 3. Esküvőtől a menyasszonybúcsúztatásig

Vajda, hegedűdnek szűnjön meg zöngése, a cimbalomnak is szűnjön meg pengése. Mert búcsúzásomnak most lészen kezdése, legyenek csendesen, míg lesz végezése. „Ezután mindig versbe, rigmusba ěbúcsóztatta apjátó, anyjátó, testvéreitő, jánybarátaitó" — mondja nagyapám, akinek emlékezetéből (bár az egy terjedelmes vőfély könyvet őrzött meg) ez a szöveg éppen kiesett. S itt — elnézést kérve szigorú néprajzosoktól a szakmai szentségtörésért —, mivel a menyasszonybúcsúztató a lagzi egyik csúcspontja, hadd ne érjem be a töredékesen fennmaradt helyi és hiteles anyaggal. Hadd idézzek néprajzi kiadványból egy olyan búcsúztatót, amely ugyanúgy kezdődik, mint a pásztói töredék, s amely valószínűleg ugyanúgy a Dávidné Sóltáraiban 1790—91-ben lejegyzett ősszövegre vezethető vissza, mint a mára homályba veszett ipolypásztói versezet. A közös eredet alapján úgy vélem, az idézendő s az elfeledett ipolypásztói szöveg között lényegi különbség nem lehet. Ezt előrebocsátva, következzék most a menyasszonybúcsúztatás rekonstruált képe: Zeng a búcsúszavam, s hullanak könnyeim, most tőletek búcsúzok, kedves jó szüleim. Felséges úristen, világ teremtője, tekints te ezen jó, s kedves szülőkre, harmatként hullasd áldásid fejükre, kik által engem a világra helyeztél, mindezekért hálát adok néked, és áldom örökké szent gondviselésed. Hozzád fordulok, kedves édesanyám, ki voltál nékem hű gondozóm és dajkám. Kedves édesanyám, tudom, mint szerettél, jóra tanítottál, a rossztól féltettél, és most pedig engem szárnyamra eresztettél. Azért, jó édesanyám, mielőtt indulok, könnyező szemekkel kebledre borulok, bocsánatot kérek, kedves jó szülőanyám, mert sokat bántottalak az életem folyamán, kérlek az istenre, bocsásd meg ezeket, hogy el ne veszítsem én szegény lelkemet. 412