Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Hazahív a harangszó - VII. "Lakodalom van a mi utcánkban" - 3. Esküvőtől a menyasszonybúcsúztatásig

biztosan megvolt, azt a menyasszonykikérő szöveg utolsó sorai perdöntően igazolják. Hangzott pedig ez a biblikusán szép, a vőlegény násznagya által elmondott szöveg ekképpen: „Megtekinté egykor az Isten mindazt, amit teremtett, mindent jónak látott, de az embernek egyedül való életét nem látta jónak. így szólt: »Nem jó az embernek egyedül élni«, és mondá: »Szerzek néki segítőtársat, mely mindenkor ővele lészen«. Ide céloz az isteni lélektől vezéreltetett Szent Pál is, midőn azt mondja, hogy minden embernek tulajdon felesége és minden asszonynak tulajdon férje legyen. Mert sokkal jobban van kettőnek dolga, mintsem egynek, mert jaj az egyedülvalónak. Ezen atyánkfia is nem kívánt a magános életben élni, hanem Isten törvénye szerint kívánt magának olyan tisztességes személyt, kibe' szíve-lelke megnyugodna, mert azt mondja bölcs Salamon, hogy az okos asszony olyan az ő férjének házában, mint az ezüst fundamentumon álló aranyoszlop. Ilyet instálunk mink kig y elmetektől: ne sajnálják kigyelmetek nekünk általadni a mi menyasszonyunkat ágyával, ládájával és minden hozzá tartozandójával. E szó mondásom." A menyasszonykikérőre adott válasz biblikus frazeológiájával szépen tükrözi a parasztkultúra emberi méltóságát: „Elhallgatom kigyelmednek sok szép beszélgetéseit, amelyekből megértettem kigyelmednek minden kívánságát. Él még az a mindeneket igazgató mennyei felség, ki könnyen megcselekedhette volna, mint az angyalok seregét egy summába előállította, úgy az emberi nemzetet is előállíthatta volna, de mivel az emberi nemzet egy szívből származott, úgy tetszett az a bölcs teremtőnek, adandjuk hát kigyelmeteknek ezen leányzót ágyával, ládájával és minden hozzá tartozandójával együtt, de nem lábnak, mert nem lábnak teremtetett, sem fejnek, mert nem főből vétetett, hanem feleségnek vagy felesegítségnek, hogy azt mint tulajdon testét, úgy szeresse, mint tulajdon magát. — E szó mondásom." A kiadás után a menyasszony búcsúztatása következett. Duruzsbája — mert ennek feladata volt a búcsúztatás —így kezdte a versét: 411