Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Hazahív a harangszó - VII. "Lakodalom van a mi utcánkban" - 3. Esküvőtől a menyasszonybúcsúztatásig

A koszorúslánynak adott válasz, híven a rigmuskedveléshez, szintén verses formában szólalt meg: Lelkem, teremtése, hát én mit mondjak, ezen szavaidra miként válaszoljak. Amint értem, itt a fizetést sürgetik, pedig azt a magyar nemigen szereti. Inkább köszönt volna hozzánk egy kancsóval, amely tele volna valami jó borral. Kedve mindenkinek, úgy hiszem, jobb lenne, ha abból először egy kicsit bevenne. Kedves jó angyalom, pedig most a bajon Nem ťom hogy segítünk, igazán megmondom. Mink messziről jöttünk, utasok vagyunk, aprópénzünk nincsen, nagyot nem válthatunk. No de azért a sok fáradozását nem lehet elnézni, hanem a jutalmát megadja mindenki, úgy hiszem, az árát. Ne sajnálja senki érte koronáját! E felszólítás után a koszorúslányok egyike az újonnan jött vendégek hajtókájára, ruhájának elejére tűzte — a már ott levő vőlegényi fehér virág mellé — a menyasszonyt jelképező rózsaszínűt is. Másikuk közben várakozón tartotta a tányért, amelybe aztán hullt a pénz. Ezt követően daloltak, táncoltak egy-két kört, bolondoztak. Főleg a duruzsbák voltak nagy kópék. Igyekeztek meglopni a menyasszonyos ház gazdasszonyait, hogy elvonulóban aztán majd fűnek-fának mutogathassák az utcán, hogy „ezt főznek, azt főznek, mindént főznek, csak húst nem főznek!" Ez a játékos évődés, amelynek harag sosem lehetett a vége, hozzátartozott a lakodalmi jókedvhez. Az a szokás is, hogy a menyasszony kikérése előtt megnézték a menyasszony ágyát, s igyekeztek szalmát csempészni a vánkosok közé, hogy aztán megjátszhassák a méltatlankodót: „Ilyen ágyért nem fizetünk!" Arra a szokásra, hogy a menyasszony ágyát és hozományos ládáját a lagzis menet keretében szállítsák át a vőlegényes házhoz, adatközlőim nem tudtak példát mondani; ez az elem valószínűleg még 1900 előtt kopott ki a lagzi dramaturgiájából. Hogy régebben viszont 410