Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Hazahív a harangszó - VII. "Lakodalom van a mi utcánkban" - 3. Esküvőtől a menyasszonybúcsúztatásig

Ez az utca jaj de sáros, itt lakik a Kovács János! Ujujujujúj! * Aki miránk bámészkodik, az mihozzánk kívánkozik! Ujujujujúj! Régi, századunkban már nem dívó szokásnak, az utcán való táncolásnak az emlékét őrizheti ez a kurjantás: Ez a lábam, ez, ez, ez, jobban járja, mint emez! Ujujujujúj! Vonult, dalolt, kurjongatott a lagzis sereg a menyasszonyos házig. Ott azonban bezárt ajtó s kapu fogadta őket. Csak a találós kérdések próbáját előzőleg már sikerrel kiállt duruzsbák kerülhettek bévülre, hogy — újabb és újabb fejtörőket tegyenek föl nekik. Jó válaszok esetén aztán megnyílt kis- és nagykapu, s bevonulhatott rajta a vőlegényes ház népe. Tisztességgel fogadták, leültették, borral, pálinkával kínálták a vendégeket. S közben kicsit könnyítettek a bugyellárisukon is. A menyasszony „koszorósjányai" ugyanis bevitték és árulni kezdték a virágot: a menyasszonyt jelképező, rózsaszín krepp-papírból készített „rúzsá"1 s az aranyfüsttel bevont rozmaringszálat. A virág árusítását verssel vezették be. Egy részlete így szól: Kedves násznagy uram, vendégek vezére, adja hát kalapját, hadd tűzzem melléje. Odatevésemért nem sokat kívánok: egy tízest vagy húszast, azzal odébbállok. Adjanak hát tallért, ha nem tallért, pengőt, hagy vehessek én is egy szép selyemkendőt. 409