Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Hazahív a harangszó - VII. "Lakodalom van a mi utcánkban" - 1. Párálasztás, kapcsolatteremtés

legyenek ollyan szívesek segíjjenek valamivé 1« Osztán mikor kigyüttünk attó a háztó, mégin éméntünk másik házho, de úgy, hogy jányok kísírtéttek, mer'a férfiak, hogyha gyüttek utánunk, akkor mindig zavartak. Méntünk égyik házho is, másik házho is, hogy hát csak segíjjenek avvä, amivé léhet. A mondottakból kitetszik, a fonóházból a legényhad is kivonult a faluba, s végigbolondozta a lányokkal az utcát. Mit kaphattak az alakoskodók? A pontos választ — mint annyi más emléket — a temető sírjai adhatnák csak vissza; de föltételezem, hogy almát, diót, talán kalácsot, amit aztán a fonóban közösen elfogyaszthattak. Arra nézvést viszont, hogy milyen csínyekkel múlatták az időt, magukat s a lányokat a legények, akad történet. Levették az „úccajtókot" (kiskapukat), és fölrakták a fák tetejébe. Szinte önmagát hívja elő a kép: egy-egy gazda virtusból ellopott lovas szánkóján egymás hegyén-hátán öt-hat legény; társaik trappolva húzzák-tolják őket végig a falun, szájukból a nevetéssel együtt fehéren dől a pára a hideg, hótól-holdfénytől ragyogó éjszakába. S arra is jó volt ez a szán, hogy a falu túlsó felére szállítsák vele a megtréfálandó gazdák fölfűrészelt, ölbe rakott fáját. S hogy az öröm (káröröm) teljes legyen, a szánkót — szét —, majd ismét összerakott állapotban — rendszerint valamelyik ház vagy hajlok (pincesori épület) tetején találta meg másnap a kétségbeesett gazda. Volt hát miről beszélni, mivel dicsekedni a fonóban, miközben szorgalmasan pergett az orsó és a rokka. S ha a hosszas üldögélésbe belefáradtak, frissítésül ott volt a tánc meg a dalolás. Miről másról, mint a szerelemről, annak szabadosságáról: Ha kihajtom, ha kihajtom szilaj ökröm a rétre, Az harmatot, gyöngyharmatot mind leveri a fődre. Ráncos szárú kis csizmámnak, hej, csak a sarka harmatos. Leszek is én, vótam is én a babámmal szabados. 399