Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Hazahív a harangszó - VII. "Lakodalom van a mi utcánkban" - 1. Párálasztás, kapcsolatteremtés

sok munkát megkívánnó, szigorúan irányító anyós mellé nem volt éppen leányálom. A családba került új asszonytól három dolgot vártak el: ellenkezés, véleménynyilvánítás nélkül végbevitt munkát és munkát és megint csak munkát. Segítséget. Jól tükrözi ezt a szemléletet az a — múlt századból fönnmaradt — szöveg, amely leánykiadáskor hangzott el: „ .. adandjuk hát kigyelmeteknek ezen leányzót ágyával, ládájával és minden hozzá tartozandójával együtt, de nem lábnak, mert nem lábnak teremtetett, sem fejnek, mert nem főből vétetett, hanem feleségnek vagy felesegítségnek..." S a feleség szó e beszédes népi értelmezése mellett jellemző az a dal is — szövegét majd később idézem —, amelyben a legény arról szól, hogy a menyecskével nem a szerelmet, hanem „édesanyja könnyebségét" kereste. Ha a menyecske „felesegítség", akkor ebből a paraszti szemlélet logikája szerint az következik, hogy a lány akkor lép eladó sorba, ha már munkára érett. Tehát korán. A század elején a lányok — mai megítélésünk szerint — hihetetlenül fiatalon mentek férjhez. Tizenöt-tizenhat évesen már nagyjánynak számítottak, „szerető"1 tarthattak, s férjhez is mehettek. Általában szerencsétlenségnek tartották, ha egy lány húsz-huszonkét éves korán túl is pártában maradt. Aki önhibájából — lévén válogatós, rossz természetű, összeférhetetlen — vagy „hibás" (nyomorék, beteges) volta miatt maradt pártában, ki ugyan nem közösítették, de sajnálattal s némi megkülönböztetéssel kezelték. Bizonyítja ezt egy 1800 körüli egyházi följegyzés, amely a híveknek a padokban való — vagyoni és társadalmi helyzettől sohasem független — ülésrendjét szabályozta. A vénleányoknak — legalábbis az idő tájt — még a leghátsóbb padsorban sem jutott hely. „A B. öreg Leány elfér a téglán" — rendelkezik a följegyzés, jól példázva a férjezetlen leányok peremre szorítottságát. Abban, hogy helyzetükből, törvénye szerint a sorsnak, asszonyi állapotba kerüljenek, a kommendáló asszonyok voltak segítségükre, akik rendszerint „vidíki emberrel", özvegy férfival boronálták össze őket. A legényre húsz-huszonkét évesen, eltérően a leányoktól, még nem ragadt rá a „vén" jelző. A cím csak harmincon túl járt ki. Mivel a leányok általában korán mentek férjhez, 395