Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Hazahív a harangszó - VII. "Lakodalom van a mi utcánkban" - 1. Párálasztás, kapcsolatteremtés

Ebéd után kettőt ütött az óra, Bíró Margit elindult a nagy útra. Bíró Margit elindult a nagy útra, hazament és magát felakasztotta. A párválasztás szempontjait, a balladában is megörökített egyéni döntéseken kívül, lány és legény családjának vagyoni állapota határozta meg igen erősen. Módosabb gazda fia módosabb gazda leányával, napszámos ivadék napszámos ivadékkal kötött házasságot. Hány bimbózó szerelmet fagyaszthatott le az „élni is kell valamiből" parancsát követő paraszti ésszerűség, sőt a rideg számítás: a házassággal lehetőleg ne osztódjék, inkább gyarapodjék a vagyon! Azok a megmondhatói, akik egykor maguk is átélték a választás kényszerét. S a vele járó érzelmeket. A lelki válságot, amely a keserű népdalból árad felénk: Házunk előtt egy kis patak csörgedez, barna legény az ajtómon zörgedez. Olyan búsan, keservesen zokogja ki ezt a szót: „Nyisd ki, kedves kis angyalom, az ajtót!" Nem nyitom ki, nem eresztelek be hozzám, menyasszonyi koszorúmat most fonják. Ahhoz adnak, kit a szegény, árva szívem nem szeret, gyilkosai lesznek az életemnek. Barna kislány, ha tudtad, hogy nem szeretsz, mért csaltad meg az én árva szívemet? Hagytad volna az én árva, bús szívemet pihenni, más is gondját tudta volna viselni. A paraszttársadalom alsó lépcsőjéről, házasság útján, kevesek léptek egy magasabbikra. És fordítva: jobb módú leány eleve óvakodott attól, hogy „lesüllyedjen". Aki a falu megítélése, gazdasági értékrendje szerint „nem hozzá való" volt, sokszor önszántából, szülői kényszer nélkül zárta ki a férjjelöltek közül. „Fajin légin ez az N. N." — sóhajtott nemegy leány: ám lemondott róla, mert a „fajinsághoz" nem tartozott hozzá 392