Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Hazahív a harangszó - VI. Volt egyszer egy gyermekvilág - 3. Gyermekjátékdalok

a futóképességet, a gyorsaságot. Különösen a kisebb fiúk és lányok kedvelték ezt a dalocskát: Ne nézz hátra, gyün a farkas, nagyot üt a hátadra! A játék menete, akárcsak a gyermeki képzelet, maga is változatos. Egyik formájában, tágasabb kört alkotva, guggoltak a játszadozók, kezüket leeresztve vagy ölbe téve; a másikban pedig — ugyancsak egy képzeletbeli kör mentén — álló helyzetben várakoztak, hátul összefont karral, olyan pózban tehát, amely a merev testtartás következtében a hátralesést nehezítette. A körön kívül egy „farkas" helyezkedett el, aki — miközben a körtagok a fenti dalocskát énekelték — sétáló lépésben kerülgette a guggoló (vagy álló) csoportot, összecsomózott zsebkendővel ütögetve pajtásai hátát. A játékcselekmény első szakaszában egymás után többször is elhangozhatott az idézett két sor. Fordulópontot a játékban hozott, hogy a „hátadra!" szó valamelyik elhangzásakor a farkas ledobta a körtagok egyike mögött a zsebkendőt; lehetőleg úgy, hogy pajtását ez minél váratlanabbul érje. Akihez a kendő került, „kergető" lesz: nagy versenyfutás közben igyekszik megelőzni a farkast, hogy visszaguggolhasson (visszaállhasson) a kör üresen maradt helyére. Ha nem sikerül elébe vágnia az ordasnak, át kell vennie annak szerepét, s így folytatódik tovább a játék. A „Ne nézz hátra.. " kezdetű játékdal egy további változata a kitalálós játékokkal érintkezik. Ennek során körtagok fogtak közre, álló helyzetben, egy belső játékost, a „hunyót"-1, akinek szemét előzőleg sötét kendővel kötötték be. A dalocskát éneklő-ismétlő körtagok közül a „hátadra!" szó elhangzásakor hol az egyik, hol a másik futott be a kör közepére, hogy kendővel ingerelje, legyezgesse a hunyót. A belső játékos feladata kettős volt: el kellett kapnia a „szekírozót", s ráadásul még a nevét is ki kellett találnia. Bekötött szemmel meglehetősen nehéz volt mindkét feladat; kísérte is nevetés a hunyó vaksi tapogatózását, tétova mozgását, névtévesztéseit! Előbb-utóbb rámosolygott persze a szerencse: „bizgatói" közül csak elkapott, csak fölismert egyet, s meg374