Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Hazahív a harangszó - VI. Volt egyszer egy gyermekvilág - 3. Gyermekjátékdalok

könnyebbülve állt be a körtagok közé, hogy most ő mulasson a furán esetlenkedő hunyón. Hunyó-kergető körjáték volt ez a kedvesen csúfondáros dalocska is: Lopom, lopom sóskát, nyári mogyorócskát. Aluszik a csősz. Olyan csipa a szemibe, mint a kalapom teteje. Huhúcska! A játék résztvevői, egymástól távolabb helyezkedve el, nagy átmérőjű kört formáltak. A körtagokra a „lopók", a körön belüli pajtásra pedig a „csősz" szerepe várt. A játékmenet első szakaszában (az első öt sor éneklése közben) a „lopók" le-lehajolva, le-leguggolva, sóska- és mogyorószedést utánozva fokozatosan megközelítik a csőszt, aki a kör közepén földre kuporodva, tenyérbe temetett arccal „alszik", olyannyira mélyen, hogy nem érzékeli még az ingerlést, a ruharáncigálást sem. Vérszemet kapnak hát a lopók: szoros gyűrűbe fogják a csőszt; fölébe hajolnak csúfondárosan „huhúcskázva", mintha reá akarna ugrani mindahányuk. Több se kell persze a csősznek: fölpattan a földről, s addig kergeti a riadtan szétrebbenő lopókat, míg el nem kapja egyiküket. Vele aztán szerepet cserél, s kezdődik elölről a játék. Az „Eg a gyertya...", a „Ne nézz hátra...", a „Lopom, lopom sóskát..." kezdetű játékdalokban a zenéhez s a szöveghez a mozgásformák révén bizonyos „sportos" jelleg társul. A „váltó körjátékok"-ban viszont nem az erőnek, az ügyességnek, a gyorsaságnak az összemérése a cél, nem a versengés, a vetélkedés gyermeki hajlama hatja át őket, hanem az utánzásé s a szerepjátszásé. Egyik darabjuk a „Kis lepkéim, hova, hova..." kezdetű (szövegét tekintve gyaníthatóan nem népi eredetű, dallamát viszont tiszta forrásból merítő), valaha rendkívül közkedvelt játékdal: Belső játékos: — Kis lepkéim, hova, hova? 375