Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Hazahív a harangszó - VI. Volt egyszer egy gyermekvilág - 2. Néhány csoportos játék

„Imádkozó" kezével minden egyes szótagnál megérintette a „gyugdosók" kezét. Akire a nyomatékosan elhangzó „ki" szó esett, annak meg kellett mutatnia a tenyerét. Ha a kereső tévedett, addig kellett folytatnia a mondókát, míg csak rá nem hibázott a megtalálandó tárgyra. Ha próbálkozása sikerrel járt, szerepet cserélt a dugdosóval, s kezdődött elölről a játék, a változatosság érdekében esetleg egy másik szövegvariációval : Csön-csön gyű-rő, Ka-lan-gyű-rő, Ki-nél van az a-rany-gyű-rő? É-re csö-rög, Itt add ki! Beleunva az ülő játékba, sportosabb: gyorsaságot, ügyességet próbára tevő játékformák után néztek. Az Ipoly-part, a kertek alja, a falu zegzugai a bújócskához kínáltak teret; a legelő, a tarló a fogócskához. Csoportba verődött gyerekhad figyeli feszülten a kiszámolót; szerencsésebb részük arra vár, hogy futóként minél előbb szétrebbenhessen a szélrózsa minden irányába, a „fogó" pedig arra ügyel, hogy a szerepkör reá esésének a pillanatában — az utolsó szótag elhangzásakor — minél ügyesebben nyomába eredhessen a menekülőknek. íme, egynéhány a kiolvasok közül: En-den, dé-nusz, bisni, bála, bé-nusz, bisni, bála, bambu-letta, bumm! En, ten, tó, kifi-kafa-nó, árisz, csárisz, csoko-ládisz, te vagy a fo-gó! Iktassunk ide kettőt — a műfaj szemléleti és nyelvi sokrétű368