Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó
Hazahív a harangszó - III. Asszonymunkák - 1. A konyhában
Miből készült a biracs? Búzából, amelyhez némi rozsot is tettek. E megmosott keverékre vizet öntöttek, miután ezt a szemek magukba szívták, kis vízadagokkal nap nap után addig öntözték a gabonát, míg csak ki nem pattogzott a hegye. Ekkor gyúrótáblán szétterítették; naponta azon is enyhén meglocsolták, s letakarva mindaddig melegen tartották, míg csak jó hosszú „csirká"kat (csírákat) nem engedett a gabonaszőnyeg, amelyet ekkorra teljesen összefogott már az ágbogas fehér gyökérzet. A kicsírázott gabonát húsdarálón egy nagy tálba őrölték; vizet öntöttek rá, s hagyták állni egy ideig. Ezután a vizet, hozzányomkodva az őrleményben maradt lémennyiséget is, szitán leszűrték, majd kenyérliszttel sűrűre bekeverték. Serpenyőkbe, tepsikbe, „babasütők"-be (kuglófformákba) öntötték a masszát, amely két óra alatt sült finomra a kemencében. Egyszerű, olcsó, emellett ízletes és igen egészséges sütemény volt a biracs, tele jófajta tápanyagokkal; különösen B-, D- és E-vitamint tartalmazott sokat. Október utolján dobszó mellett közhírré tétetett, hogy megérkeztek falumba Negyedről a „káposztások". A hír nyomán lekerült a padlásról a disznóöléskor használt nagy fateknő, s hersegni kezdett a kiskonyhában a káposztagyalu; deszkakeretének vájataiban járt ide-oda a négyzet alakú kalitka, s fogyott, soványodott a káposztafej a gyalukés harapásai nyomán; végül csak a torzsa maradt belőle, örömére a teknő körül lábatlankodó gyerekeknek. Ropogtathattak kedvükre: sok káposztát savanyítottak télire a parasztcsaládok. Nagyapám minden évben kerek egy mázsát gyalult le. Munkája végeztével gondosan, szertartásszerűen lábat mosott; lábbal gyúrta ugyanis a káposztát. Két nagy szitányi gyalult káposzta került egyszerre a hordóba, fél marék sóval s jó borssal, babérlevéllel megszórva. „Járt öregapád a hordóba' kürüskörű, még leve nem gyűlt a káposztának Majd újra ismétlődött az adagolás, az ízesítés, a taposás mozzanata. A gyúró embert a családtagok, csúfolódó kedvű gyerekek kedvükre bosszanthatták: ha az savanyú képet vág, savanyú lesz a káposzta is. Rakódtak egymásra, habos lét eresztve, a káposztarétegek; egyikükre-másikukra a háziasszony egészben almát, birsalmát is tett, kukoricaszemet vagy köménymagot szórt. Ha megtelt a hordó, legömbölyített végű deszkákkal, amelyek 315