Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó
Hazahív a harangszó - III. Asszonymunkák - 1. A konyhában
szerszámokat: „piszkaf á"-val gondosan szétterítette az égő venyigenyalábot, hogy minden pontján egyenletesen fűljön be a kemence; ha a piszkafába is belekapott netán a mohó láng, vödör vízbe mártotta be nagy sietve a sima, meszelőnyél hosszúságú botot. Fából készült tűzszerzám volt a nyélre szerelt, trapéz alakú „szemvonó" is; időnként végig-végigkarcolta vele öregattya a lángbarlang padlatát, „izzik-i má a kemence alja". Ha izzott, a kemenceszáj előtti gömbölyű üregbe, az alul kéményajtószerűséggel ellátott, felül pléhvel fedhető „hamulyuk"-ba húzta a szemvonóval az izzó parazsat, majd pedig „kipemetél"-te a kemencét. „Ugy áll a hajad, mint a pemete" — borzas emberről mondja ezt falum egy nyelvi fordulata, amelynek szemléletessége révén magunk elé képzelhetjük, milyen is volt ez a bizonyos „pemete". Kukoricacsuhéból készítették, több csomónyit kötve egy hosszú botra; arra szolgált e vízbe bizony gyakran mártogatandó seprűszerűség, hogy kitisztítsák vele a kemencepadlatot, ne maradjon azon hamu, szikra, parázs. Több órás előkészület után sütőlapátra, onnan meg végre kemencébe került a kenyértészta. Negyedóra múltán megnézték, „fogja-e", húzza-e fölfelé a meleg, majd megnyugodva ismét ráhelyezték a kemenceszájra a „tévö"-t: a többnyire pléhből, ritkábban azonban agyagból készített ajtószerűséget. Két órát sültek a kenyerek. Egyet — sikerült-e vajon a sütés? — megkezdtek; már csak a gyerekek kedvéért is. A megszegett kenyeret nagy, kerek — sok helyütt fedeles — kosárban tartották, amely hagyományosan a konyhai sarokpadon kapott helyet, a többi pedig kikerült a kamrába a lécből összerótt, mennyezetre erősített kenyértartóra. Rendszeres időközökben visszatérő munka volt a paraszti háztartásban a kenyérsütés, ismétlődő rítus, melyet különösen a család gyermekei vártak nagy izgalommal. Mert nemcsak ropogós héjú, friss illatú meleg kenyeret kínált számukra mindmegannyi alkalma a sütésnek, hanem egyebeket is: szalonnás-kolbászos-tejfölös lepényt, kis cipót, amelyet átjárt a beléje sült kolbász minden sava-borsa, illatozó fűszere. A teknőfálról lekapart tésztamaradék sem veszett kárba: ebből készült a kedvelt „vakarcs". Ennél finomabb tán csak a „cigánypogácsa" volt, az a gömbölyű, kilónyi kis kenyér, 313
