Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Mindenekről számot adok - X. A gazdasors évtizedei (1850-1918) - 2. Változások a kultúrára

major béreseinek magas részaránya miatt) még 1900-ban és 1910-ben is száznyolcvanegy, illetőleg százhuszonnyolc írniolvasni nem tudó felnőttet mutatott ki a statisztika. Milyen volt, milyen lehetett a faluból csak hébe-korba, nagy kényszer esetén kimozduló, ráadásul sokszor analfabéta lakosság szellemi önellátása a századforduló évtizedeiben? Rendezgetve a tárgyalt korba visszanyúló folklóranyagot, úgy látom, tévés krimik helyett izgalmas történetekkel, gyilkossági históriákkal múlatta az időt a kor parasztembere. „Dánosi gyilkosok is vótak" — szól vissza egy 197 l-es magnótekercsről egy azóta megboldogult adatközlőm. Nagy háziszőttes dunyha alatt üldögél, betegen már, a kis öregasszony, s örökíti rám mindazt, amit vinne magával különben a sírba: „Dánosi gyilkosok is vóttak. Csak má aszt is efelejtém nótára, csak emigy mondom é, szóvá. Azok is betörtek a (...) csárdába, osztán éjjé az egész bandát mind meggyilkóták. Ez, ez is nagyon hosszú vót, még fajin is vót, dalóta akkor az egész környík." S hogy valóban közismert volt e ballada, azt a népdalgyűjtő Ág Tibor kéziratos ipolypásztói anyaga is bizonyítja. Ami adatközlőm emlékezetéből kiesett már, az Ág Tibor gyűjtéséből még ép, közlői formában szólal meg hozzánk: Jaj, de sáros, jaj, de köves az az út, Amőre a kilenc betyár elindult. Kilenc betyár kilencfele lovagult, Pápainé udvarára befordult. Pápainé, adjon isten jó estét! — Adjon isten, kilenc betyár, szerencsét! — Pápainé, ne kívánjon szerencsét, Még az éjjel kés járja át a szívét. — Rézi lányom, eredj le a pincébe, Hozzál föl bort az aranyos iccébe! Nem köll nekünk, kocsmárosné, a bora, Csak életét tegye le a markunkba. — Arra kérem kedves keresztapámot, Hogy ne öljék meg az édesanyámot. 228