Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Mindenekről számot adok - X. A gazdasors évtizedei (1850-1918) - 2. Változások a kultúrára

egynéhány tehetségesebbje rátalál az útra, amely a falu határain túlra vezet, magasabb körökbe, nagyobb, becsültebb pálya felé. A gazdasági fellendülés, melynek jeleiről az előbbiekben szóltunk már, jótékonyan érintette a tanodai állapotokat is. 1888-ban a faluközösség nemcsak hogy javíttatta, hanem bővítette is az iskolaépületet; kertjét pedig, ahol az oltás, szemzés tudományát oktatták, vágottkő fallal vették körül, melyet az Ipolyra futó, lefaragott domboldalba építettek be. S jutott az egyházközösségi pénztárból már a szertárra is. A „törvény kívánalmainak megfelelő teljes népiskolai felszerelés, ú. m. olvasótáblák, számológép, természetrajzi képek, természettani készülékek, mappák, métermértékek, mérnöki lánc és fali fekete táblák" sorra megtalálhatók voltak ekkor már a korszerűsödött népiskolában, amely őrizve a Gál András korába visszanyúló nemes hagyományait, a XIX. században is küldött néhány növendéket az értelmiségi pályára. Egyikük Pereszlényi János, ez a sok lapban feltűnő, sokat publikáló íróemberféle volt. Kazinczyt s az anyanyelv kulturális szerepét méltató gondolatait a korábbiakban idéztük már; ismerjük a szabadságharc utáni évek szomorú közállapotairól készített rajzát is. Mit tudunk életútjáról? Pereszlényi János 1831-ben született Ipolypásztón jobbágyszülők gyermekeként. Korán árvaságra jutott, ám falum nagyszívű papjának, a már említett rebellis lelkésznek, Kovács Sebestyén Józsefnek a segítségével magánúton sikerült elvégeznie az alsóbb négy gimnaziális osztályt. A felsőbb évfolyamokat a pápai kollégium diákjaként végezte. íráskészsége már ekkor megmutatkozott, buzgó tagja volt az önképzőkörnek. Az egyik iskolai pályázaton mint bíráló bizottsági tag maga Vörösmarty Mihály ítélte neki oda az első díjat A magyar néphez című ódáért. Tanulmányai befejeztével Komárom megyében működött népiskolai hitoktatóként. 1858-ban lelkészi vizsgát tett, s Tatára kapott meghívást. Ki volt Kazinczy Ferenc? című írását, amelynek néhány gondolatát idéztük már, a nagy nyelvújító születésének századik évfordulója alkalmából a Tatán megtartott ünnepség vezérszónokaként mondta el. Vállalva a feladatot, amely nemcsak kitüntető és megtisztelő volt, hanem — a Bach-korszakban vagyunk még! — kockázatos is; ugyanekkor szavalta el a Kazinczy Ferenc szelleméhez című 224