Zalabai Zsigmond: Mindenekről számot adok, Hazahív a harangszó

Mindenekről számot adok - VIII. Felgyülemlő feszültségek (1828-1848) - 1. Egy összeírás tanulságai

jól, zavartalanul élhetnének, ha... ha a szántók minősége ekkorra nem romlott volna le, ha az egész telkek nem aprózódtak volna föl, ha a gabona ára a századelőhöz viszonyítva nem szállt volna alacsonyra, ha a kilenced és tized, no meg a hadiadó nem elsősorban őket, a jobbágyokat sújtotta volna, ha... A falu XVIII. század végi, XIX. század eleji fejlődése után a harmincas években megtorpanás következik. Nagy gazdasági erőre valló építkezéseket a húszas évektől kezdve nem tapasztalhatunk. A jobbágy- és zsellérporták száma 1828-ban nyolcvanhét, 1852-ben mindössze kettővel több. A középületek sem gyarapodnak. 1838-ban a „roskadó j élben levő paplak újonnan való építése sok halogatás után elkezdődik" ugyan; a mintegy 1300 forintra rúgó költség felét azonban a lelkész, Kovács Sebestyén József adja kölcsön a falunak. A falu kasszáját ez idő tájt a négykaszásnyi községi rét gyarapította évi hat forint ötvenöt dénárral; ám majdhogynem ez az egyetlen jövedelmi forrása. 1770-ben a községnek még tizennyolc pozsonyi mérős, 1828-ban viszont már csak nyolcmérős szántója van. A föld elsoványodása miatt a felét ennek is kénytelenek parlagon pihentetni. A másik fele meg mindössze ötvenöt dénárt jövedelmez évenként. Jószerivel tehát semmit. A XIX. század második negyedére visszaesik a kereskedés, piacozás is. Az úrbérrendezés iratai még említik a község féléves kocsmáltatási jogát. 1828-ban erről nem esik már szó. Piacra szánt terményeiket a pásztói jobbágyok korábban Bátra, Esztergomba, a szobi dunai hajóállomásra szállították; 1828-ban viszont már csak Ipolyságot jelölik meg vásáros helyükként. A gazdák elsősorban önmaguknak termelnek. Fő elvük — nem tudhatni, mit hoz a holnap — a közmondásszerű Óbor, óbúza, ószéna. Mivel a forint és krajcár kevés volt, önellátásra törekedtek. Bár az iparosodó század kínálta volna áruit, a kor emberében egészen másfajta magatartást alakított ki a kényszer: pénzt lehetőleg nem adni semmiért! Zsákot, ponyvát otthon szőttek; szekeret — kivéve a kerékalkatrészeket—, faboronát, favillát, kapanyelet maguk faragtak. Télen fiikasokat, kerek kasokat kötöttek. Ez a kor szülte azt a fajta paraszt ezermestert, aki mindentudóvá vált, hogy gazdaságát lehetőleg kiadások nélkül, önerőből, saját képességeit sok196