Dénes György: Hajnaltól alkonyig – válogatott és új versek 1952-1981

Életünk íve

ÉN MÁR CSAK MAGAM DÜNNYÖGÖK Zsélyi Nagy Lajosnak Nagy a kórus, a zenekar a dobhártyádat birizgálja, hérosz vagy bolond, aki állja, inged alá mászik a dal. Fújjátok csak, ti kisded lelkek, mindjárt könnyekre fakadok, egyenruhátok jól szabott, éjfél körül majd beszeszeltek. Én már csak magam dünnyögök, a költő Zsélyit fájlalom most, ki borért nyúzza, lám, a boltost, mert szomja eredendő s örök. Most fölgyülemlik — torkomig ráng az indulat — a régi moslék, érzem, medveként morognék, ha volna kinek, s hallgatna rám. Mennyit hajlongtam, istenem, a botor, buta gőg előtt, minden lesipuskás lelőtt, s belém döfött a ferde szem. Szolgáltam kéretlen s lobogva, voltam bolond hős annyiszor, 133.