A felvidéki magyarság húsz éve 1918-1938 (Budapest. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1938)
Gazdasági helyzet - Mezőgazdaság, ipar, kereskedelem
87 vence és csak ez tudott áraival versenyezni a csehszlovák piacon. Az 1921. évi népszámlálás még 7.017 kohómunkást mutatott ki Szlovákiában, az 1930. évi csupán 2.030-at. A fémipari munkások száma 1.568-al csökkent, az ércbányászok száma i-028-cal. A bőripar 1*382, a cipőipar 8.232, a fűrésztelepek és kádárüzemek 1.802 kereső munkással kevesebbet alkalmaztak 1930-ban, mint 1921-ben. A vasércbányáknak a határral való elválasztása károsan hatott ki termelésükre, ami egész vidékeket tett tönkre, amelyek régóta e bányászatból éltek. Számos gyár tulajdonosa kénytelen volt a megfelelő csehszlovákiai kartelbe lépni. A karteltől évi járadékot kapott azért, hogy üzemét beszüntette és munkásait szélnek eresztette. A szakszervezeti szövetség legutolsó jelentése panaszolja, hogy a szlovákiai erdők fáját impregnálásra cseh gyárakba viszik, majd ismét visszahozzák a szlovákiai vasutak javításához. Az 1936-ban hozott államvédelmi novella teljesen átépítette a csehszlovák gazdasági életet, amikor csaknem minden ipari vállalkozást a hadiiparba sorozott. Az élelmiszeripartól kezdve a bányavállalatig minden ipari üzem a katonaság irányítása alá került, új ipari engedélyeket csak a katonai hatóságok beleegyezésével lehetett kiadni. De a mezőgazdasággal összefüggő iparok sem fejlődtek, annak ellenére, hogy ennek alapjául szolgáló mezőgazdasági ágak igen fejlettek voltak. A Dunától északra fekvő járásokban, továbbá a feledi, beregi és nagyszöllősi járásokban éppen a színmagyar gazdatársadalomban legvirágzóbb a dohánytermelés. De a cseh pénzügyigazgatóság oly ellenséges indulattal kezelte a magyar gazdákat, hogy azok a dohánybeváltás napját „második jégverés"nek nevezték és parlamenti képviselőik állandó interpellációinak tárgyát képezte a kérdés. A dohánygyárak munkásszemélyzete pedig így fejlődött vissza:
