A felvidéki magyarság húsz éve 1918-1938 (Budapest. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1938)

Szociális viszonyok

110 A szakszervezetek és a szakszervezeti központok — a kommunista szakszervezet kivételével — nemzetiségek szerint különültek el. A német munkásság több külön szakszervezeti központtal rendelkezett, hasonlóképen a cseh és tót nemzetiségű munkásság is a néhány hivatási alapon működő politikamentes szervezeten kívül egy-egy politikai párt vezetése és világnézeti irányítása mellett szervezkedett. A magyar munkásság ellenben nem rendelkezett megfelelő saját szakszervezetekkel és a német munkásság mintájára külön szakszervezeti központtal, hanem szét volt szórva a legkülönbözőbb szervezetekben. A magyar pártok nem akarták, hogy a magyar munkásság szervezetlenül, semmi erőt sem jelentve hulljon széjjel, ezért a zwittaui keresztényszocialista szakszervezettel karöltve jelentős szervezésbe fogtak ugyan, de már nem tudták megvalósítani az önálló és nemzeti irányú magyar szakszervezeti központot. Mindezeket három okkal lehet magyarázni. Először is a tagok az erős elnemzetlenítés folytán mind kisebb arányban vallhatták magukat magyarnak; másodszor sokan kiléptek, mert magyar voltuk miatt a szervezet nem támogatta eléggé érdekeiket; harmadszor pedig a munkanélkülivé váltak — akik között a magyarok többen voltak, mint a cseh és szlovák nemzetiségűek — huzamosabb munkanélküliség esetén elvesztették kapcsolataikat a szervezettel. Ez is azt bizonyítja, hogy a magyar munkásság munkalehetőségei nagyon szomorúak voltak és hogy a szakszervezetek a magukat magyaroknak valló munkásokat hátrányosabb elbánásban részesítették, mint a többieket. A statisztikai adatok szerint a beszervezett magyar munkások — magyar szakszervezetek hiányában — elsősorban a csehszlovák szociáldemokrata, vagy a kommunista szakszervezetek tagjai voltak, eltekintve a már említett zwittaui német keresztényszocialista szakszerve-