Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])
Rády Elemér: A felvidéki magyar politika húsz éve
A FELVIDÉKI POLITIKA 20 ÉVE jes átszervezését és drákói szigorúságú intézkedéseivel a magyarság gazdasági, szociális, politikai és kulturális elsorvasztását. A kisebbségi magyarság politikai története ettől az időtől kezdve bizonyos fokig függvénye a cseh politikai változásoknak. A cseh poütika hullámverésétől függött, hogy a kisebbségi magyarság kis csónakját hogyan, merre, milyen irányban kell vezetni, milyen önvédelmi módszerekhez kell folyamodni és milyen lehetőségek adódnak a magyarság szellemi, erkölcsi és anyagi értékállományának megőrzésére. A cseh «államépítés» első korszaka 1919—1920-ra esik. Ekkor működött az úgynevezett forradalmi, vagy más néven alkotmánythozó nemzetgyűlés, amelynek «törvényhozóit» nem választás útján hívták be, hanem a cseh politikai pártok régebbi választási eredményei alapján kinevezés révén. Az alkotmánythozó nemzetgyűlésnek mintegy öthatoda cseh képviselőkből, egyhatoda pedig szlovákokból állott. Teljesen képviselet nélkül maradt a 3 és 72 milliónyi szudétanémetség, amelynek képviselőit minden erélyes intervenció ellenére a cseh állam vezetői nem voltak hajlandók a forradalmi nemzetgyűlésbe behívni. Egyetlen képviselője sem volt az egymilliónyi magyarságnak, a háromnegyedmilliónyi ruténségnek és a 200.000 főnyi lengyel kisebbségnek. A kisebbségek kirekesztése szándékosan történt, mert az alkotmánythozó nemzetgyűlésnek volt a feladata az új állam nacionalizálása, ami egyet jelentett a kisebbségek gyökeres denacionalizálásával. A forradalmi nemzetgyűlés alkotta meg a csehszlovák köztársaság alkotmánylevelét, amelynek látszólag humánus és a nemzetiségi jogokat biztosító elvi deklarációit ugyanennek a nemzetgyűlésnek egyéb törvényalkotásai nyomban nullifikálták. A forradalmi nemzetgyűlés egymásután hozta az úgynevezett szociális törvényeket, amelyek a cseh és bizonyos mértékig a szlovák népi elem szociális színvonalát kétségtelenül emelték, de ez a kisebbségek szociális helyzetének rovására történt. 1918 november 14-ikétől, az alkotmánythozó nemzetgyűlés összeillésének napjától 1920 április 15-ikéig, a forradalmi nemzetgyűlés ciklusának bezártáig több mint száz szociális törvényt és rendeletet bocsátottak ki, amelyeknek megalkotásából a kisebbségeket teljesen kizárták és így azok jogos érdekeik mellett szót sem emelhettek. Pedig nem kisebb jelentőségű törvényekről volt szó, mint a földreform-törvényről, amely elsősorban a magyar és német nagy- és középbirtokok ellen irányult és az volt a célja, hogy a magyarság nemzeti vagyonát a legbiztosabb tőkénél, a földnél kezdje ki. A cseh nacionalizálás irányítóinak az volt az elgondolása, hogy a magyar és német kisebbségektől elvett földekből jutalmazzák elsősorban a légionáriusokat, másodsorban pedig azokat, akik — mint mondották — a «belső forradalomban» érdemeket szereztek. A földreformot intéző föld-