Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Székely Molnár Imre: A Rongyos Gárda felvidéki harcai

SZÉKELY MOI.

NÄH IMRE A Rongyosok nevelve szaladtak tovább s alig félórán belül 10 kilométer szélességben folyt a csehek tüzelése. Parragh Endre emberveszteség nélkül ért vissza kiindulási helyére, ahonnan még órák múlva is hallották a csehek vad lövöldözését. Skodáék semmiesetre sem haragudtak meg az esztelen lőszerpazarlásért, de az ilyen «védekezések» bizonyították leginkább, liogy a csehármádia mennyire respektálta a Rongyost még akkor is, ha azok az iskolapadból felállott kisdiákok voltak. Pedig a csehektől semmi kíméletet nem várhattak el a Rongyosok. A cseh humanitás jellegzetességére itt mondjuk el Radó Botond súlyosan megsebesült Rongyos történetét, aki sebesülten maradt a derceni csatatéren. A csehek csak másnap szedték össze a sebesülteket. Radótói megkérdezték, hogy hova való. Megmondta: kecskeméti. Ez a szó szörnyen vörösposztó lehetett a csehek szemében, mert ott a csatatéren a hordágyból kiborították és puskatussal ütlegelni kezdték az önmagával tehetetlen, ágyugránáttól megsebesült embert. Radó Botond hős lélekkel állta az ütéseket, majd felvette a fejét és így szólt a csehekhez: — Jobb lesz, ha már abbahagyják, nem tudják, ahányszor le a kerék, annyiszor föl is! Ennek a nációnak hitványságára vall, hogy erre, a súlyos sebesültet még jobban összetörték, még az oldalbordáját is. A Rongyos kibirta ezt is. Csak az emlékeket nyögi még ma is az egyik kórházban. Prém Józsefről is meg kell emlékezni. Ö volt a derceni csata hőse, s ami utána következik, az már a történelemé. A derceni tankcsata után szétszéledtek nagy körzetben a Rongyosok. Étlen-szomjan bolyongtak. Nappal az erdők járatlan ösvényein, éjjel a cserjések bozótjai adták a menedéket. Éjszaka pedig portyázni jártak. Városok és falvak tömve voltak cseh katonasággal. Csonttá és bőrré aszalódott a testük. Tíz napig bolyongtak élelem nélkül, valósággal úgy vonszolták be magukat Fornosra egy magyar gazda házába. Nem kellett mondaniok, beszélniök semmit. A gazda magyar volt és ez mindent megmagyarázott. Négy napon keresztül az élete kockáztatásával rejtegette, bujtatta a Rongyos felkelőket. Szérűs kertjében a szénakazalban vetett nekik ágyat. Élelmet hozott, etette, itatta őket. A negyedik napon «haditanácsot» tartottak a Rongyosok. Az egész municiókészletük pár kézigránát és revolver volt. Nem volt mást mit tenniök, visszamenni oda, ahonnan eredetileg kiindultak. Kezdődött elölről a kálvária. Naphosszanti gyaloglás és október 21-én este a szérűskerteken keresztül megérkeztek Kisgut községbe. 446