Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])
Székely Molnár Imre: A Rongyos Gárda felvidéki harcai
SZÉKELY MO I.N ÄH IMRE magyarul beszélő erdésszel találkoztak. Ez az ember tudott már az érkezésükről és panaszkodott, hogy nem kapja a csehektől a jogos nyugdíját. — Várjuk nagyon a magyarokat, — mondta —, legalább rendet teremtenek. Elővette nyugdíjkönyvét is, hogy igazolja szavait. A kis csoportot félrevezette az erdész. Gazember, súnyi cseh volt. Mindjárt vállalkozott is arra, hogy levezeti őket a nem messze lévő patak vonalába, amelynek hídonlúli részénél már Lengyelország kezdődik. A megbeszélés szerint előre ment azzal, hogy kikémleli a hidat s az általa leadott jelre Dénesfay Dinichék átrohannak azon. Alig tűnt el azonban, amikor a hegy oldalát, ahol a kis csapat tartózkodott, három oldalról tűz alá vette a cseh katonaság. A hídról golyószóró és géppuska feszült nekik. A völgyből és a hegyekből katonaság puskázoti rájuk. Gál, szanki tanító azonnal hősi halált halt. A maroknyi csapat tüzelő állásba ugrott és azonnal tüzelni kezdett. Vesztükre besötétedett s nem tudtak semerre sem menni. A pokoli lövöldözés zajára pedig szinte körülvette őket az egyre szaporodó cseh katonaság, akik teherautókon érkeztek. Egy hegyoldalba vonszolták magukat és várták a közelgő halált. A cseh katonaság reflektorral pásztázta a területet. Kiút, menekvés nem volt sehol. Csodát pedig csak az Úristen tud elrendelni. Es — és megtörtént a csoda. Hirtelen viharfellegek tornyosultak az égre és rettenetes erejű zivatar tört ki. Szakadt az eső és dermesztő lett a hideg. A csehek nem birták az álldogálást, aztán meg azt gondolhatták: úgyis meghaltak azok a Rongyosok. Eltakarodtak. Dénesfay Dinichék másnap délután két óráig vártak. Bőrig vizes csonttáfagyott ruhákban, agyonfázva, dideregve, kéklő ajakkal indultak neki a lengyel határnak. Este hét órakor Libouchra község határában végre sikerült átjutniok. Leírhatatlan volt az öröm és a fogadtatás emlékezete az élmény nagyszerűségével kíséri el őket egy életre. Meg kell említeni Dénesfay Dinich Győző helyettesparancsnokát, Szalay Mártont, nemkülönben Gecső Pál, fiatal, 22 éves Rongyos-fiú hőstettét. Ez utóbbi fiú az előző napi ütközetben elszakadt a csapattól és egyedül indult neki a lengyel határnak. Közvetlen a határ előtt három cseh határőrrel találta szembe magát. Rápuskáztak minden felszólítás nélkül. A fiatalember, aki sohasem volt katona, visszatüzelt, kettőt lelőtt közülük, a harmadiknak pedig szuronnyal oltotta ki az életét. Lengyelországban találkozott legendás parancsnokával, Dénesfay Dinich Győzővel, s minden jutalomnál legnagyobbnak azt a kitüntetést tartotta, amikor parancsnoka megölelve mondta: 436
