Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

R. Vozáry Aladár: Feltámadás Keleten

FELTÁMADÁS KELETEN Mi is, a csehek is állandóan a rádiót hallgattuk. Csupa imádkozás, sóhajtás volt minden magyar. Sem otthon, sem másutt egy helyen maradni, — sem ülni, sem állni nem tudott közülünk senki. Mindenki csak tett-vett, azt sem tudva, mit csinál, hogy az időt húzza s várja, mikor lesz már valami. Azok is megérezték, akiket a csehek börtönbe zártak és Bécsnek hírét sem vehették, hogy ma este lesz a sorsforduló. A cseh helyőrség teljes készenlétet tartott. Rendőr, csendőr, katonajárőrök járták állandóan a várost és utcáit. Figyeltek mindent és mindenkit. Már talán csak azért, hogy utoljára mutassák uraságukat. Végre mégis csak eljött az est. De még mindig semmi hír. Mindenki a rádió mellett. Nem fekszik le, nem alszik senki. Ideges, izgatott mindenki. Senki sincs megelégedve a rádió beállításának pontosságával, a hangszóró erősségével. Minden szót idegesen ejt ki minden száj s minden szóra ideges a felelet. * Végre, végre, végre! — Bemondja Budapest, hogy maga a miniszterelnök fogja publikálni a döntést. De a miniszterelnöki szó is késik. Ám aztán mégis csak megszólal: «Kedves magyar és ruszin testvéreink ... !» Ebből a megszólításból már érezzük, hogy Üngvár és Munkács sorsa sem lehet kedvezőtlen . . . Aztán végre halljuk: — ... Beregszász, Munkács, Ungvár. . . Az első pillanatban hihetetlen. Csak nagyot, nagyon nagyot dobban a szívünk, majd egymásra nézünk, felugrunk, felkiáltunk: — hát igaz lehet ez ... ? Nem lehet azt összeszedni, elmondani, megörökíteni, hogy a magyar házakban milyen jelenetek játszódnak le. Egy fiatal apa a párhónapos csecsemőt kiragadja felesége kezéből, térdrehull s a gyermekét maga elé tartva imádkozik. Egy kedves, idősebb magyar asszony, ki már nem remélte, hogy ezt megéri, elájul az örömtől. Megszületik az első, ismét szabad magyar munkácsi gyermek, szinte a felszabadulás hírének első pillanatában. Az utcán eddig halálos csend volt. Most egyszerre a mámoros öröm zsongásával, újjongásával telik meg. A késő esti órákban mindenki siet rokonához, ismerőséhez, a kávéházba, hogy kérdezze: — hallotta, tudja-e. Hallotta s tudja már mindenki. Ezt a hírt senki sem tudja másnak s másnap elujságolni. A húsz éven át csendesekké, vagy majdnem némákká lett szájak 421