Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Kemény Gábor: Északi magyar szellem

ÉSZAKI MAGYAR SZELLEM és újszülöttét. A nép «mirákulumot» lát a pap önfeláldozásában és leborul lelki nagysága előtt. Ez a kisregény Tamás Mihály legsikerültebb írása. Sokoldalúan jellemzett ízes naturálista történet az eszményi papról és az öncélú parasztságról, hogy az előbbi győzelmében a tiszta ember felmagasztosulását hirdesse. Kiváló jellemképeket sző a fiatal pap sorsába. Az élnivágyó Tóth Erzsi, a lázadó Tóth János, az öreg egyházfi, a rátarti tiszteletes asszony érzékelhetően élnek és drámaian színezik Bakos Bálint és a nép küzdelmét. Elbeszélő nyelve közvetlen művészi tudatossággal csillan a kisregény leírásaiban. Más kérdés a tárgy, illetve annak eredete, helyesebben az esetleges hatások viszonya. A Mirákulum és Móricz Zsigmond Fáklyája a történet bizonyos pontjain igen közel állanak egymáshoz kivált az erkölcsi alapgondolat terén. Viszont ez még nem jogosit fel arra, hogy eszmei vagy tárgyi átvételre következtessünk, mert amikor a párhuzam kérdése lényegében megmutatkoznék, szétválik a két cselekmény fonala. A Fáklya hőse elbukik az elvesztett harc küszöbén, Bakos Bálint diadalmaskodik és a paraszti sorsok fölé nő az önfeláldozásban. Hosszabb lélegzetű társadalmi regényében a Két part közt fut a víz című kisebbségi korrajzban, életrajzregényt ad. Küzdelmes fiatal éveit mondja el benne, a nehezen induló új élet kezdetét, sivár egyetemi éveit és Mária iránti nagy szerelmét, mely küzdő, szociális emberré avatja hősét. A történet mögé szőtt társadalmi háttér feltűnően szubjektív jellegű, az író sajátos egyéni szemszögből látja az új felvidéki életformát. Az államfordulat magyar mozgalmainak szerepe így teljesen átköltött, egyéni ízű s ez rossz fényt vet a történetre is. Jellemzései itt is kiválóak, különösen megkapó Mária, a hősnő, aki a Tavaszi vallomás rohanó, fiatalos lendülete után a kiteljesülő asszony tónusaiban jelentkezik. Időrendben legújabb elbeszélő munkája a Sziklán cserje novelláskötet tárgyaiban és felfogásában az előző kötetek útját járja. Tamás Mihály kivételes elbeszélő tehetsége a felvidéki prózának. Vérbeli naturálista. Az életet nem a lelki mozgatóerők összjátékában, hanem az érzelmek és indulatok külső megnyilatkozásaiban figyeli. A létezés színtétikus fogalma nála a szerelem. Mindent ennek az érzésnek rendel alá. Jellemeit, társadalmi rajzait, helyzetképeit ebből szövi és következteti le. Az is jellemző az íróra, hogy a legmerészebb leírást elfinomult hangulatok vagy lélekelemző részek követik, melyek révén harmonikussá válik a müvek szerkezete. A szociális érzéssel, mely nagyritkán elemi erővel feltör benne, keveset foglalkozik. Sokkal inkább éli a maga túlméretezett érzelmi világát, mintsem elérkezne a szociális ember szemléletéhez. így Tamás humánuma nem kisebbségi vagy szociális humánum, hanem a tisztább és színdúsabb élet érzelmi humánizmusa. Az író az így értelmezett élet romantikusa lesz. 387