Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Kemény Gábor: Északi magyar szellem

KEMÉNY GÁBO H klasszikus tömörségű helyzetképein, meglátásain, tisztult, korszerű radikalizmusán. Nagy reménysége a költő a felvidéki lírának. Néhol még mesterkéltnek hangzik egy-egy szóképe, túlzottnak egy meglátása, egészében mégis tudatos és egészséges szociális líra ez, melyben a paraszti sorsok végzetes harca és a küldetéses emberi élet vágya nyilvánul meg. Szociális költészetében szabad verset, elmélkedő lírájában kötött formát használ, mindkettőt művészi erővel. Kossánvi a szociális nemzeti költészet első megrázó hatású bejelentője a felvidéki magyar« költészetben. 1908-ban született Komáromban. Szentpéteri, majd komáromi tanító és költő. Müvei: Máglyák (Komárom 1929), Éjféli kiáltás (Komárom 1933). Az epika A felvidéki magyar irodalomnak nincs epikai hagyománya. Ebből következik, hogy a háborúelőtti prózai kezdeményezések épúgy nélkülözték a művészi és szellemi színvonalat, mint a békeidők szalonköltészete. Ez a laikus irodalom még indulási alapot sem nyújtott a tehetségek számára, egészében jelentéktelenül szórványos. Néha ugyan betör egy-egy kivételes tehetség a fővárosi irodalomba, de Mikszáth példájára el is vész a házi irodalom számára, mellyel kapcsolatai megszakadnak. írók és kiadók epikai és történelmi hagyomány nélkül indultak a kisebbségi sorsba. A felvidéki magyar próza két évtizede alatt sem tudott kibontakozni, s ahogy nem született meg az idegen uralmat felmérő Kisebbségi Regény, épúgy nem formálódott ki a felvidéki próza sajátos arca, külön egyénisége. A kisebbségi próza a legújabb időkig öncélú kísérlet, műkedvelő jelleggel, kevés maradandó értékű írással. Fejlődése nem egyenletes, hiányzanak az átfogó nagy tehetségek, hiányzik a népi erő, a területi tudat. Általános tünet, hogy az írók sorsuktól távoleső kérdéseket dolgoznak fel. Egyetemes társadalmi problémák, szociális világáramlatok kötik le figyelmüket, népcsoportjuk iránt csak elvétve mutatják ki az összetartozandóság érzését. Ezért nem is lehet párhuzamot vonni a külön történelmi hagyomány és népnyelv televényéből gazdaggá nőtt erdélyi magyar irodalommal, mely ugyanez idő alatt a magyar szellemi élet első vonalába küzdötte fel magát. A felvidéki írók világosan látják a két külön kisebbségi műveltség alakulását és maguk is rámutatnak azokra a megkülönböztető vonásokra, melyek a két prózairodalom természetét meghatározzák. «A szlovenszkói írók előadásai derültek, külsőleg is idealizálok — olvassuk 1928 tavaszán a Prágai Magyar Hírlapban —, az erdélyiek írásai tele vannak balladai homállyal 374