Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Kemény Gábor: Északi magyar szellem

ÉSZAKI MAGYAR SZELLEM zsánerképek (Züllött diák verse) erősen aláhúzott, érzékies szerelmi versek (Gyújtogatás). Háborús élményeit egyhangúság, könnyed bölcselkedés jellemzi (A fogoly kiáll a kórház kapujába). Komlós Aladár tanár és esztéta. Egyetemi tanulmányait Kolozsvárt végezte. 1910-ben Losoncon jelentette meg a Darvas János és Begyáts Aladár társaságában írt Bontakozó szárnyak című verskötetet. Művei: Voltam poéta én is (Losonc, 1921), Zsidók a válaszúton (Losonc, évsz. nélk.), A néma őrült arca (Budapest, 1931). Vozári Dezső a legnyugatosabb felvidéki költő. A földhöz és kisebbségi világhoz csak közvetett kapcsolatok fűzik. A költő hazája Európa, ennek lelkét, gondolatvilágát, modorosságát és enervált fölényét érzékelteti. Első verseiben szonettformát használ. Ezek a versek mélységes érzelmi szomorúságtól áthatottak, őszinték és emberiek. Tiszta egyszerűségük nagyritkán később is felkísért: Ember vagyok, csak törpe, nem titán. Kis életem körül szeges palánk. Kelek és fekszem. Folytatom vitám. (Chanson triste) Ebből a kisebbségi életszomorúságból kiáltani szeretne az Igaz Ember felé, akivel megértetné problémáktól terhes sorsát. Szalatnai Rezső, első részletes ismertetője mondja 1932-ben a költő idegállapotáról és életformájáról: «A kávéház, a nagyvárosi kávéház Vozári számára rousseaui vágymező, a természet és a természetes világ, ahol kivirul urbánus űzöttsége és megpihen, mint egy szuverén». Ez az űzöttség problémaköltészetén is átüt (Rab vagy). Tárgyaival egyébként felelőtlenül bánik. A városi költő fölényével mérlegeli a világot, melynek irama — szerinte — nem tűr megállást és elnézést. Nem egyszer költői feldolgozásra alkalmatlan tárgyakat is megénekel (Ének a fürdőkádban, Kozmetika). Lírája sok rokon vonást mutat Sebesivei, de ennél sötétebben látó, elevenebb és nyugtalanabb. Bellyei mondja róla kéziratos irodalomtörténetében: «a kozmopolita nagypolgári könnyelműség és a fenyegető szociális lelkiismeretesség keveredik lírájában». Ez a szociális hang az európai költő szabadságérzetéből, megoldást követelő tisztult eszményiségéből és önmaga világpolgáriasságának motívumaiból tevődik össze. Uralkodó jellemvonása a szabadság utáni vágy, melynek drámai kinyilatkoztatását adja az európai költő sirámában (1936). Szvatkó Szabó Bélát tartja Villon felvidéki rokonának, Vozári merészebb, önmagával hasonlítja össze a kóbor költőt, aki csillagok felé mutatott, mint ő és mámoros ujját épp úgy véresre sebezte a lant, mint késői utódja lelkét a modern élet. (A pillanat rapszódiája.) Üjabb versein ideges dekadencia hullámzik át. Ebben 359