Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Kemény Gábor: Északi magyar szellem

ÉSZAKI MAGYAR SZELLEM Magunk vagyunk két dísztelen szálfa a szélben, S a gyökereink összefonódnak a sziklák alatt, A mélyben. (Két szálfa az éjben.) Hivatásáról a kispolgár modorán gondolkodik. A költő nem hazudhat, a szív ütemére, az őszinteség nyelvén kell szólnia. (Nem hazudhatok.) Nem titkolja, beletartozik a sorsát átfogó szürkeségbe. Szolid robotosa a mindennapoknak, aki fokozott óvatossággal szemléli környezetét: Vigyázz a szóra — mások hallják. Vigyázz kezedre — mások nézik. Vigyázz léptedre — mások mérik Nem vagy magad, a nagy hálón, hogy ki ne hulj, Fonál mentén kell élni. (Fonál mentén.) A felvidéki líra költőire jellemző szociális tudat csak legújabb verseiben lép előtérbe (Több az élet). Helyzetképei akaratlanul is visszaszorítják az egyhangúság partjai közé, hamuszínű ég alá, ahol minden leegyszerűsödik és nagy rajongások helyett parányi tettekben érik az új élet. (Hamuszínű ég alatt.) Tamás Lajos kiegyensúlyozott költő, alázatos lélek, gondolkodó kispolgár. A mindennapok síkján mozog a józan ember értékelméletével. Lírája zökkenők nélkül egyhangúan halad hármas tárgykörében. Gondolati lírát, kisebbségi és szerelmi verseket ír, ez utóbbit oly szórványosan, hogy szerelmi költészetéről külön szólani nem lehet. Probléma-költészetének alapja a felvidéki kisváros. Ennek a televényében a kispolgári helyzet. «Eszmeköre — mint Gál János írja 1927-ben a Napkelet hasábjain — ritkán vet nagyobb hullámot, formanyelve gazdagabb változatosságot nem mutat.» Az egyetemes emberi kitölti nála az ábrándok és rajongások területét. Igaza van Aradi Zsoltnak, aki a Pásztortüz-ben (1929) így emlékezik meg róla: «Ha Mécs László odafenn a mindenkihez szóló szeretet prófétája, Győry Dezső a Kisebbségi Géniusz harcosa, akkor Tamás Lajos, az önmagának daloló szeretetember, a felvidéki lelkületnek sajátos énekese, aki sok meggyötörtetés után csak egyben látja az igaz ember értékét, a munkában». Hazafias lírája a kisebbségi élet jellegzetes formáiban lép elénk. Kisebbségi költő, nem azért, mert kivételes történelmi vagy faji küldetést érezne, — ez utóbbit a felvidéki véralkat költői magyarázatával minden időkre lezártnak tartja (Örökségem), — hanem mert józan komolysággal 355