Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Kemény Gábor: Északi magyar szellem

KEMÉNY GÁBO H A kisváros követként küldött Sugarat lopni bús falakra, Arcom: a mosoly gyermek arca, Mit könnyes múltunk nevelt kínnal. (Kisváros követe.) Külön fejezet a költő tavaszimádata. A Győrynél még csak motívumszerű alaphangulat nála feloldja a kispolgári líra egykedvűségét. (Május a dajkám.) Ezzel a tavasztsürgető hittel hadakozik a maga szomorúsága ellen, amit véletlennek tulajdonít, végzetes áron megváltott komolyságnak. Nem akartam komolyságot, A gyászszegélyes lomha lepke, Véletlenül szállt a szívemre (Koraérett komolyságom.) A költőt állandóan foglalkoztatja a legnagyobb kérdés, nemzete sorsának megoldatlansága. (A legnagyobb kérdés.) Értékmérőt keres a kisebbségi sorsban s ezt a magunk embersége hitében határozza meg. (Kisebbek lettünk.) Súlyos kétségei vannak a jelen és jövő határán járó népével szemben (Dolgozni), de egészséges szemléletére jellemzően érzelmi áttitűd helyett a munka eszményét állítja a nemzeti újjáépítés tengelyébe s erről a költészetbe oldott kisebbségi reálpolitikáról így énekel: Kő kőre kerül — oszlop oszlopra. Építünk magyarok! Ha fáj a szíved is odabenn, Csak a szerszámot tartsd jól kezedben, Még lakni fogsz, ahol most por emészti tüdődet, A házban! (Építünk.) Ez a ház a jövő magyarságának háza. Tamás a történelembe néz és meglátja a magyar népcsoport útját, mely kiáll és kiszabadítja magát a kisebbségi élet szorítójából. A bejelentett kisebbségi munka tehát nem érzelmi harc, komoly készülés a jövőre, amelynek legfelelősebb énekese az északi magyar költők között. Mint Győry, ő is megénekli az összetartozás dalait. Sőt eljut a kisebbségi szerelem képzetéhez, mely az elszakított magyarság nagy magánossága idején ébredezik benne. Megvallásában egyszerű és határozott: 354