Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Kemény Gábor: Északi magyar szellem

KEMÉNY GÁBOR «prevrat» hónapjaiban tárult a kisebbségi sorsba zuhant magyar tömb elé. Pontosan felmérték az emigráció jelentőségét és ami a problémákat a késői szemlélő előtt is megvilágítja, rámutattak a háborúelőtti felvidéki magyar középosztály mulasztásaiban a kisebbségi sors első évtizedének gátló körülményeire. Szalatnai Rezső a Magyar Figyelőben, Veis István adataira hivatkozva 130.000-re teszi azok számát, akik a Felvidék és Kárpátalja területéről Magyarországra emigráltak, ölvedi János, felvidéki szociológus világos okfejtéssel indokolja, hogy az 1919 és 1924 évek közötti letargikus, bonyolult lelkiállapotnak okai a háború előtti felvidéki magyar középosztály helytelen szellemi és gazdaságtörténeti fejlődésére vezethetők vissza. «A háború előtti szlovenszkói magyar középosztály — írja 1937-ben — három irányból tevődött össze. Alkotta elsősorban a kihangsúlyozottan magyar hivatalnokosztály és a szabad pályákon működő értelmiség, a megmagyarosodott idege

nfajú városi polgárság és a magyarsággal keverten élő, szintén megmagyarosodolt zsidóság. A felvidéki magyar hivatalnokosztály a Tisza-korszak sajátos alkotása: mesterségesen létesített társadalmi káder volt. E társadalmi réteg tudatában a nemzet, a haza, a magyarság fogalma sajátosan zavart, materiazált formákban éltek és alig jelentettek mást, mint a mindenkori kenyéradót, a jogilag vett államot, akit megbecsülni és szolgálni honpolgári kötelesség, de akinek szellemi, etikai és történeti hivatása ismeretlen gondolat volt számukra.» Ezt a megcáfolhatatlan történelmi diagnózist látja a tizennyolcas összeomlás tengelyében, mert «amikor megszűnt a kenyéradó magyar államhatalom, magyar hivatalnokosztályunk nem tudta elképzelni további jövőjét a változott életviszonyok között». A magyar városi polgárság kérdésében úgy ő, mint Szvatkó egy álláspontra helyezkedve, ennek létét csak a kiegyezést követő évtizedtől számítják. A megmagyarosodott felvidéki zsidóság lélekszámára, alkalmazkodó képességére és nemzetpolitikai magatartásának jellemzésére joggal idézhetjük ölvedi tanulmányának idevágó szakaszát: «1919-ben a mai Szlovenszkó területén 76.555, a mai Kárpátalján 30.759 zsidó vallású magyart számláltak össze. Szlovenszkón az első csehszlovák állami népszámlálás alkalmával 1921-ben a zsidóság száma 21.444-re zuhant. Kárpátalján 7083-ra, a prevratban tehát 28.227 zsidó vallású magyar él az új kisebbségi területen és ez a szám 1930-ban 16.807-re csökkent». * A háborúelőtti felvidéki magyar kultura a kisvárosok helyi műveltsége volt, kezdeményező erő és eredetiség nélkül. Szelleintörténetileg kimutatható, hogy annyira alárendeltje a fővárosból szétszívárgó központi kultúrának, hogy a szellemi gyarmatiság kétségtelen jeleit hordozta magán. Ez a 294