Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])
Kemény Gábor: Északi magyar szellem
KEMÉNY GÁ BOR nagyorosz realisták higgadt valóságszemlélete némileg letompította a napi politika kirívó irányzatosságát. A szlovák reálisták megtérni igyekeznek az önmagáért való művészethez s bár faji öntudatuk az orosz hatás következtében mindjobban elmélyül, politikai szenvedélyességük a kiegyezésig kissé alábbhagy. Ez a belső megállapodás jellemzi Szvetozár Hurbán Vajanszkyt, a XIX. század legnagyobb szlovák regényíróját. A korszak lírai hangulatú kiváló szlovák elbeszélője, Kukucsin Márton lélekrajzaiban kifejti a szlovákság érzelmi politikáját, ezt a tartózkodó, montaignei szellemarcot, mely a Bach-korszak után a két társadalom közé hullott szlovák intellektuell jellemzi. Steier Lajos, a szlovák kérdés legkiválóbb szakértője Mikszáthtal hasonlította össze szlovák kortársát és arra a megállapításra jut, hogy a szlovák író sokkal közelebb állott a néphez, mint magyar társa. Valóban, Kukucsin művészetét minden izében áthatja népe anyagi és szellemi felemelésének gondolata, hisz a népi rétegek mélyéről feltörő őserőkben, melyek a szlovák nép sorsát európai nívóra emelnék. Mikszáth adomázó szívderűjével szemben Kukucsin félszeg, elmélázó, szűkszavú alakjaiban egy, részleteiben még kiforratlan politikai felfogás érik, mely egymásután meglazítja mindazokat a tartóköteleket, amelyek még összekapcsolnák a két nép életét. Ilyen kapocs volt a magyar-szlovák köznemesség, mely a Felvidék nemzetiségi területein századokon át élő kifejezője a szlovák-magyar együttműködésnek. Nem véletlen, hogy a XIX. század szlovák elbeszélői kivétel nélkül ostorozzák ezt a szerintük idejét múlt, felesleges társadalmi réteget, mely tartózkodott az új szláv mozgalmaktól és rendíthetetlenül vallotta a szentistváni gondolat iránt érzett hűségét. Ezt a réteget erkölcsileg megsemmisíteni, nevetségessé tenni a szlovák közvélemény előtt, a pánszláv gondolattól sugalmazott írók elsőrendű törekvése volt. A további lépések szintén tervszerűségre mutatnak. A szláv propaganda a közigazgatás és a társadalmi berendezkedés egyoldalú bírálójává tólja fel magát és már a Hurbán által 1846-ban alapított első szlovák folyóiratban, a Slovenské Pohladyban (Szlovák Szemle) olyan cikkek és megjegyzések látnak napvilágot, melyek nyiltan izgatnak a magyar szellem és annak hordozói ellen. Ezen az alapon a szlovák népi kultusz, mely a kiegyezés körüli évek irodalmi életét jellemzi, sem mentes a propagandától, amit a legkiválóbbak valóságos művészetté fejlesztenek. A népiség útját járó szlovák líra vezéralakjai Janko Král és Hviezdoszláv-Országh Pál valóságos dicsfényt szőnek a szlovák paraszt feje fölé, aki bizonyára nem volt tisztában azzal, hogy egyszerű sorsát ismeretlen politikai irányzatok igazolására használják fel. * Mialatt a nyugati Felvidéken a történelmi események mélyén egyre 286
