Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Szombathy Viktor: Keszeg András egyedül maradt

KESZEG ANDRÁS EGYEDÜL MARADT Sötét lesz. De nincsen csendesség. A mai nap eseményeit csak most kezdik megbeszélni. Nem tud aludni a társaság. Jól van lakva, nem mozgott egész nap, csoda-e hát, ha újult erővel tör ki a lárma? Vihognak és suttognak. Knyizsák valami szerelmi történetet mond el, a másik sarokban a magyarok valami nagymegyeri esetet beszélnek meg, immár negyedik változatban s két német a kályha mellett halkan dúdolja a dalait. Keszeg András felnyög: — Hagyjatok aludni! Horák barátságosan hajlik közelebb hozzá: — Co rikás? Azt hiszi, szüksége van valamire a betegnek. De az csak nyög: — Aludni! Ezt mindenki megérti. Egy ideig nyugalom van, amolyan vihar előtti csend, mert három ágy egymáshoz hajol és Knyizsák suttogva hadar valamit. Olyat, amit semmiesetre nem lehet eltenni holnapra. S ebben a csendben hirtelen, váratlanul kitör a vad hahota. Knyizsák dobálja magát s még Száraz Péter is nevet, aki pedig alig érti a mesét. Mintha felszabadult ördögök rohannának. Hullámzik a nevetés. A sarki német megbotránkozik: — Aber, das ist ja schrecklich! Lasst ihn schon schlafen! Lassan kapnak észbe. S a csend egy pillanatában Keszeg András halkan felsír. Egy szipákolás csak, elfojtott, vékony sóhajtás, ámde szinte látni, hogy egy csöppecske a szemiből is kihullott. Ijedten hallgat el mindenki. Nem rossz fiúk ezek, csak hangosak és únják magukat itten, a nagyszerű semmittevésben. Keszeg András síró sóhaja ott lebegett a levegőben sokáig és senki többé lármával érinteni ezt a sóhajt nem merte. Reggel mindenki felkelt, csak Keszeg András maradt ágyban. Nem bírt szegény felkelni, csak izzadt, párnája nedves volt és sárga, az izzadtságtól. — Fiúk, — nyögte — én meghalok. Ültünk az ágya szélénél és mulattatni próbáltuk. Fáradtan legyintett a kezével s mosolyogni próbált. Jöttek az orvosok és nagy tanácskozást tartottak Keszeg András feje fölött latinul, csehül, németül, Keszeg András fáradtan nyögött s csak egy fokkal volt sápadtabb, amikor a mütőszobából visszahozták délután, még mindig részegen a sok kloroformtól, amit felszívattak vele. Keze fehér volt s az arca sárgás. Az ápolónők gondterhesen járkáltak körülötte. Felpolcolták Keszeg Andrást magas párnákra, adtak alája gumipárnát s szívére jégzacskót. Kompótot evett s csibehúst. Horácsek irigyen figyelte a sarokból s kicsurrant a nyála. A szoba egy ideig figyelmes volt és hallgatott. Tizenhat embert 261