Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Forgách Géza: Petrogalli Oszkár

PETROGALLI OSZKÁR hőskorában kezdte meg nehéz, de egyben dicsőséges pályáját. Amikor az előrelátó, bölcs alapítók — Petrogalli Oszkár, Szent-Ivány József, KörmendyÉkes Lajos, Szilassy Béla, Szüllő Géza, Korláth Endre, Bittó Dénes, Törköly József, Hevessy László, Tarján Ödön, Giller János, Richter János — megindították útjára, a politikai viszonyok olyanok voltak, hogy a tragikusan megmásult helyzetű felvidéki magyarság ügyét bizonyos szempontokból Prágában eredményesebben lehetett szolgálni, mint idehaza. A fiatal torzszülött- cseh-szlovák köztársaságban akkor rendezkedett be «tartós» életre a legsovinisztább, a legtürelmetlenebb centralizmus, amely a sajtóviszonyokra is rányomta teljes mértékben a bélyegét. Prága lett az a legfőbb politikai központ, ahol a Gseh-Szlovákiába erőszakosan bezárt népcsoportoknak elsősorban kellett kiállaniok elemi életjogaik kiharcolásáért. A barbár cenzuraviszonyok is úgy alakultak, hogy Prágában lehetett viszonylag a legszabadabban megnyilatkozni. Emellett Szlovákia és Kárpátalja népcsoportjai számára Prága volt az egyetlen «belföldi» fórum, amelyre Európa úgy-ahogy felfigyelt és ahonnan legalább meg lehetett kísérelni az apellálást a művelt nemzetek lelkiismeretéhez az egyre súlyosbodó politikai, kulturális, szociális és gazdasági sérelmek ellen. Innen, a centralizmus központjából Ígérkezett a legeredményesebbnek a területi és a nemzeti önkormányzat, a decentralizmus és végső fokon az elszakadás, az Anyaországhoz való viszszatérés programjáért indított nagy politikai harc is. — Ezek a nyilvánvaló körülmények késztették az alapítókat arra az elhatározásra, hogy a tervezett központi napilapot nem a felvidéki városok egyikében (Pozsonyban, Kassán vagy Érsekújvárott), hanem Prágában indították meg. A Prágai Magyar Hírlap fővárosi nívójú, nagyarányú fejlődése Petrogalli publicisztikai működésével állott szoros összefüggésben. A lap vezető helyén minden fontos politikai kérdésben megszólalt s kinyomtatott szava messze elhangzott. Felfigyeltek és reagáltak rá az ellenfelek és az ellenségek is, mert mindig igaza volt és érzékenyen talált. A Felvidék olvasóközönségének széles rétegei jól emlékeznek ma is a «p» jelzésű vezércikkekre, amelyekben Petrogalli Oszkár a jogász tárgyilagosságával s a nemzetét féltő politikus meggyőződésének magávalragadó erejével mutatott rá az elnyomott magyarság fájó sebeire, ostorozta a magyarságot sújtó igazságtalanságokat s utat mutatott a hathatós nemzetvédő munka, az erők egyesítése számára. Publicisztikai esemény volt minden sor, amelyet Petrogalli Oszkár vetett papírra. A cseh cenzúra is fokozott és megkülönböztetett figyelemben részesítette. Az első vezércikke például annyira szemet szúrt a cenzornak, hogy abból a nyilvánosság számára mindössze a cím maradt meg. Sok-sok oldalt foglalna le csak a felsorolása mindannak a megmozdulásnak, akciónak és intézménynek, amelyek Petrogalli teremtő szellemű munkájának jóvoltából s kezdeményező zsenijének magvetéséből indultak 221