Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])
Nyéki Méhes Mózes: Csallóköz könnye és mosolya
— Nem is engedtem én azokat ellopatni, őriztük mi azokat erősen! —• Hát hol vannak akkor azok a határjelző karók? —• Bíz azok a kamrában leledzenek mind egy szálig! —• Mit mond? A kamrában vannak? Hogy merte kihúzatni azokat? Nem tudta, hogy azok a telepes birtokok határait mutatják? — Bizony én azt nem tudtam. A mérnök urak nem szóltak erről, csak azt mondták, hogy vigyázzak rájuk, ne engedjem ellopatni, mert különben börtönbe kerülök. Akartam is őriztetni, de hát nem akadt annyi férfi a faluban, hogy a sötét éjszakák alatt minden karó mellé embert állítsak, mert az őrzés csak így lett volna hatályos, összeszedettem hát a karókat, betetettem a kamrámba, mondok, ha kell majd kiadom! A nácselnik dohogott valamit a magyar értetlenségről, de a bírót elengedte. Eltelt azonban egy hónap is, amíg a felmérés újra megtörtént. Pedig hát nem a derék magyar bíró értetlensége volt a hiba, mert nagyon jól tudott az mindent, csak viszont ő meg azt akarta, hogy az a hosszúra tervezett birtoklás ezzel a külön mérési hónappal is rövidebb legyen. Egészen bizonyos, hogy a Vencelek birtokainak mostani felosztásánál bíró uram nem fogja a magyar oszlopokat kihúzatni. BETELT A LÉTSZÁM Csallóközi ember mindenkor jött-mentnek tartotta a köztük élő, nem odavaló származásút. E megítélésen birtokvétel ténye sem változtatott, mert úgy mondták, hogy a honfoglaláskori településű földön a pénz hatalmával történt birtokszerzés úgysem végleges jelentőségű. Ezt az ősi csallóközi vélekedést nem tudta megváltoztatni a megszállók által egyenlőséget hirdető és mindenáron terjesztett szellem sem, sőt azt még jobban megerősítette. Látták a magyarok, hogy az a nagy egyenlőség milyen buborékká vált abban a pillanatban, amint cseh telepes vagy magyar birtokos adóhátralékáról volt szó. Az új bírlaló ugyanis végrehajtást soha nem szenvedett, a magyarnak azonban már a legkisebb adóhátraléknál párnáját rángatták a feje alól. Ez esetben természetesen nem fájt az egyenlőtlenség az új birtokosoknak, az azonban, hogy a magyar úr — aki a cigányt is tegezte — nem fogadta őt barátjává s nem tisztelte meg «pertu» val még borközi állapotban sem, nagyon rosszul esett neki. Többnek volt ilyen szívfájdalma és ezek között főleg egy gazdag morva birtokos akarta kierőszakolni a tegezés új megnyilatkozását attól a szomszéd birtokostól, akinek ősei már a középkortól fogva ott éltek vértől áztatott földjükön. Bármint erőlködött azonban a morva földtulajdonos, szomszédja részéről mindig csak «Csizsek úr» és «maga» megszólításban NYÉKI MÉHES MÓZES MMroi~'~'*MilMir; H WiHIWIilíiDIM idiC Mi'1lll(Mll._itMWflWIIIM*llll*lWBl. LiTMTHI— íTlfflľ"
