Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Nyéki Méhes Mózes: Csallóköz könnye és mosolya

NYÉKI MÉHES MÓZES Csallóköznek úgyszólván minden lakott helye a szó igazi értelmében vett Árpádkori, vagyis honfoglalási település és a vérrel szerzett földnek szeretete, valamint az ősi röghöz való ragaszkodásnak megható példája az, hogy nagyon sok olyan család él még ma is itt, mely apró birtokát évszázadok vérzivatarain keresztül máig meg tudta tartani. Harminc esztendő előtt egyszer a nádszegi túzokfalkás legelőkön át, Vásárúton és Albáron keresztül Madra mentem, ahonnan egy fiatal gazda kocsiján tovább Várkonyba igyekeztem. A júniusi nap érlelő hevében a meleg széltől ringatva hullámzott az út mellett egy gyönyörű búzatábla pipacsokkal és búzavirággal szegélyezve. — Vájjon kié lehet ez a gyönyörű búzát termő föld — tolult ajkamra önkéntelenül a fiatal gazdához intézett kérdés, aki mintegy hálaadásképpen a kalapját megemelve így felelt: — A biz kérem, véletlenül a mi családunké már vagy hétszáz esztendeje és ha az Isten segít, a mienk is lesz, amíg ki nem halunk. Mindenre felelet volt ez a büszke válasz, mely felölelte a multat és a Jövendőt, az ősök és a ma élők örök ragaszkodását ahhoz a földhöz, ahova évszázadok szorgalmas munkája, búja és könnye, öröme és dicsősége köti a csallóközi magyart. A Csallóköznek ez a honfoglaláskori településű színmagyar népe ma és mindenkor hálatelt szívvel és imára kulcsolt kezekkel fordul országunk Főméltóságú Kormányzója felé, akinek bölcsességéből a vérontás nélkül visszanyert szabadságát köszönheti. Áldja meg a Mindenható őt és azokat, akik az ezeréves haza elrabolt részeinek felszabadulásához baráti, segítő jobbot nyújtottak. * Nemzetünket az őrizte meg rokonnélküli elszigeteltsége mellett ezeréves ittlétében a népek gyűrűje között, hogy soha sem adta fel hitét, magyarságát, katonai erényeit, tudott szenvedni, tűrni, magasabbrendüségének megtartásával. Ezer évet megélt államiságunk hivatástudata nemcsak reményt nyújtott a maradandó magyar életre, hanem az elnyomottság az ehhez való jogot csak még jobban megerősítette benne, mint ahogy a vas is a tűzben edződik acéllá. Ez a tudat és akarat megnyilvánult azokban az apró egyéni tettekben is, amelyek az elnyomókkal való közvetlen érintkezés alapján törtek elő a magyar lélekből. Az idegen megszállás alatt sok, kívülről nem látható könnycseppet takart a csallóközi magyar humora, amelyből azonban mindig kicsillogott az a meggyőződés, hogy nem tartja örökösnek az elnyomatást. Ezt mutatják az itt következő történetek, melyekben ha derű csillog is, az sokszor csak a láthatatlan belső könnycseppek színes takarója. 200