Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Nyéki Méhes Mózes: Csallóköz könnye és mosolya

CSALLÓKÖZ MOSOLYA HALLGASSON EL A KUVIK IS Mikor a magyar katona lelkére 1918 novemberében ráfeküdt az a nyomasztó érzés, hogy a belopakodó ellenség elleni védekezésre nincs lehetősége, mert fegyverébe nem kap töltényt, amikor egy hazaáruló szájából szertehangzott az országban, hogy «nem akarok katonát látni», a keserű tehetetlenség tudata végül is felőrölte azt a lelkierőt, amivel a halállal nyugodtan szembenézőn négy éven át birta tűrni a gránátok mennydörgését, a sprapnelesőt, fagyot, havat, meleget és záport. És ez időleges lelki összeomlás közben, mikor a hűtlen kezek közé került országban heteken át kürtölték mindenfelé a hírt, hogy «már a jövő héten megkötjük a békét», a nagy cseh birodalom álmodói néhány ezer felfegyverzett katonát százkilométeres vonalon indítottak el egy nagy darab magyar föld elfoglalására, a «hátha sikerül» elgondolással. Csak 4—5 fegyveres jött egy-egy faluba, hogy birtokba vegyék a községházát és a közrend kakastollas őrei által központi parancsra elhagyni kényszerült csendőrlaktanyát. Napvilágnál még csak mertek együttesen mutatkozni az idegen fegyveresek, de ha jött az éjjel sötétje, magukra zártak minden ajtót, féltek lámpát gyújtani és fogvacogással padon ülve várták a reggelt. Ha egér szaladt végig fölöttük a padláson, vagy ha kő repült valahonnan az ablakra, menekülésre készen ugrottak fel, de a félelem miatt gyökeret vert a lábuk s tisztán ez okozta, hogy nem tudtak elszaladni. A félelem így vált náluk katonai erénnyé, majd látva, hogy nincs ellenállás, egyszerre megnőtt a bátorságuk. Már házkutatásokat is mertek tartani, letartóztatásokat végeztek és néhány hónap alatt — maguk sem tudták, hogy és miként — az idegenek urak voltak az ezeréves magyar haza jelentős részén s ők, akik az elnyomatás hazug meséje alapján nyertek lehetőséget államuk létesítésére, elnyomtak minden magyart és annak minden panaszát. Már aludni is mertek a cseh fegyveresek, sőt álmodni is egy ezer évre alapítandó hazáról, de viszont az elmúlásra való figyelmeztetést még a baglyoknál is el akarták némítani. Egy községben ugyanis a csendőrlaktanya a templomhoz volt közel s az Árpádkorban épült egyház tornyának elszaporodott kuvikjai éjjelenként átszálltak a laktanya tetejére is, ahol félelmetesen huhogtak. Kucsek Broniszláv őrsparancsnok, bár a fekvőhelyén mellette volt mindig a fegyvere, mégis álmatlanul töltötte az éjszakákat, mert nem birta idegekkel az éjféli órák borzalmas bagolyhuhogását. Lefogyott és megsápadt Broniszláv, majd egy napon — éjjeli csendháborítás címén — kiadta a parancsot a községi bírónak a baglyok kiirtására. Erről az álmatlanságról és annak okáról egy falubeli volt hadifogolytól azonban már hallott a községi bíró s látva az őrsparancsnok lesoványodott arcát, rögtön tudta, hogy mi 201