Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Darkó István: Szárnyas ménes

SZÁRNYAS MÉNES tehenet hozattunk, kicsaptuk őket a havasra és ha a farkasok fel nem falják őket, azokon gazdagszunk tovább. De így semmibe lett vélek a harminc arany is. Tanu se maratt. Vaszili, a pásztorgyerek lett vóna a tanúskodó, de mi lett azzal is. Felfalták a farkasok őt is. Osztán a többi, azt kérdezgeted? Vagy tizenöt Napoleonos aranyat odahagytunk a szerednyei borért is. Tizenhatba a veressárga csizmánk is csak belékerült, nyóc enyim, nyóc a tied. Pedig azt saját árba számolta a suszter. Még most is mondom, hogy kár vót azokat a gyönyörűséges szép csizmákat úgy elnyúzni azokon a harapós sziklaköveken. Most mondhassuk akárkinek, kétségbe is vonhatják. Oszt mivel bizonyítod? Kivel? — Kivel-e, azon én is gondolkozok ... Te bizonyítod velem, én meg tevéled ... De számold csak, mire kötöttük tovább? — Te is erőltesd egy kicsit az emlékezetedet, Gábor pajtás. — Csak egy parányit várj.. . Jön egy szép nap az őrmester, hogy adjunk neki öt aranyat kölcsön. Adunk. Jön utána a hadnagy, neki tizet. Neki es. Jön végezetre a kapitány, hogy a generális kéreti, épp telefonált, megszorult kissé, adnánk neki ötven aranyat. Igen meghálálná. Az is úgy lett, látod-e? — Azigaz. Csakhogy annyit tett addig ellenünkre a generális, hogy mondok ötvenet ne aggyunk nekije, lettfeljebb negyvenet. Ügy is lett. — Erre meg te emlékszel erősebben. No, így lépésben végre is jutánk. A maradék pár dukátból néhányszor jól béfalánk. — Végére Szilveszterkor, tavaly is abból lett a nagy vacsora. Akin jelen vót a katonaság mindösszesen, a falusi nép is mind, aki csak lábra tudott állni. De még a görög pap a feleségével is. Azután osztan a sztaroszta is a szomszédból, meg annak egész fehérnépe. Azt mondta, hogy vegyük el a két lányát feleségül. Te az egyiket, én a másikat. —- Mondtuk neki, hogy különb menyecske vár műnket otthon s azt feleségünknek is nevezhessük. — Bizony, Julim alig látszik húszévesnek. Pedig annyi attól is van, hogy a menyegzőnket csináltuk. — így attak ki a sztarosztának a pezsgős vacsorán. Az utolsó aranypénzen aztán másnap gőzferedőt építteténk a csűr végibe, úgye-no? Kádas gőzferedőt. — Jajj, de tudod te Gábor — és Pósa Jóska is nevetve dűlt Léta Gáborra, az szintén vissza őrá. — Valaki ránktekint, azt hiszi, hogy gyengén fog az eszünk. — Vagy nem ... Ne felejtsd el jóember, este két esztendőn keresztül mindig így őtöttiik egymásba a szavunkat. — De jól tudtuk .. Ne felejtsük utoljára — ragasztotta a végébe Jóska, — hátaslovaink is vótak minékünk a Beszkideken. Tennap engettiik 193