Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Darkó István: Szárnyas ménes

DARKÓ ISTVÁN abba, a szerzés. Két lánykámat kiházasítottam. Kapott egyik is, másik is, 0 nem akarok sokat mondani, se pedig kevesebbet, mint ahogy vót, de Julisom is, Erzsim is szép hozományt kapott éntőlem. — Értenél te a dohány mellett máshoz is — folytatta Gábor. — A födi bajt mi már régtől tudjuk. Mikor hoz, mikor nem. A veszkedés soha sem kicsiny véle. De aminek nagy előnyt adok én, azt tudod-e Jóska, a kereskedelem. — Ott is vagyok én mindenik marhavásáron, ne féjj. Adok, veszek, kupeckodok is. Tudom azt én is, attól dagad a bugyilláris. — Az állat döglik is, meg nehezen nevelkedik. Másként akarom én azt mondani tenéked. — Abba egyezek én veled, hogy mondod, fontos a kereskedelem. De tovább hogy gondolod? Mivel, ha nem marhával, terménnyel? — Áruról vagyon szó. Venni sokat olcsón, eladogálni drágán, elaprózva. Nem kell ahhoz, hogy izráelita légy. — Érdeklődésvei kísérlek, te Gábor. Megvan-e hozzá a kellő lapasztalatod is? Gábor szaporán bólintott és sebesen bizonyította: — Megvan. S mindegy, hogy mivel cselekszem. Egyszer vásárlék degenyeget, az tudod mi? Kulimász. Felrakám a szekerekre s ha tíz hordó az egyre, tíz mindenikre, összesen vagy száz hordó nem telt ki belőle, egy se, Béfuvaroztalám a fél országot s legközelebb húsz vagonnal vásárolhaték a megnevekedett pénzből. Számoldsze, hogy mire jutsz, ha így folytatod . .. Folytatom is én atyámfia, csak bévigyen most Apácára a gőzvasút. A háború egy cseppet megakasztotta, de az akadályt most előlem is félrerúgták a hatalmasok. — Hát azt jól mondod — emelkedett a képzelet Jóskában is. — Most érkezünk helybe. Felibe hagyatta velünk a háború, de mostan tovább folytathassuk. — Tisztára te lész az egyedüli, akiről meg nem felejtkezem, — felröppentek Gáborban is a féllábon pihenő szavak. — Sírba dugom, higgy nekem, a katonaságnak még az emlékezetét is . . . Csak te lész, akit nem feledlek. Együtt találtunk-e annyi elszórt holmit a hegyekben? .. . Egyik hótt orosz mellett száz Napoleon-dukátot is. Ott feküdt a nagyvágásban, a borókás szélin. Emlékszünk jól, ugyeno? — Száz arany vót? Kétszáz, te! — Úgy emlékszel? Jó no, kétszáz . . . Húszat belőle beszolgáltatánk a kincstárnak Ungvárra. Tizet azonmód kártyán hagyánk a kocsmába. S mi lett a többiből, valld bé? ! — A többivel? — Értően mosolygott Jóska is és bátran játszadozta a továbbit. — Hát tán nem tudod? A másik harmincon tíz cimentáli faj192