Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Darkó István: Szárnyas ménes

DARKÓ ISTVÁN — Fogadd el, Gábor atyafi — és tárt tenyerén ajánlotta fel a szép szelencét Jóska Gábornak. — Sokszor majd kiugrott az ettéd szemed érte. Ne is tagadd. Akar a szerecsennek. Azután osztán, ha majd sodorsz belőle, letalább eszedbe gyövök. Ügy mondod majd asztat, Pósa Jóska cimborám adta eztet nékem. A tükör helyébe adogálom. A tükörvei nem lesz hiba, ne félj. Vigyázok rája. Bele-belerázogatom majd a két szemit, osztán eszembe leszel tőle, hogy neked is olyan két fekete pislogod volt. Akárcsak a zsizsikszem. Egymásba illő markukat hosszan rázogatták. Bajszos, árkos arcukat egymás utolsó nézésére igazgatták. Eltakargatott megindulásuk a torkukat kapargatta. — Mostan te peg lefele ülsz be a vonatba, — köhécselt Pósa Jóska — Amabba a délső irányba. Kétfelé menőnk. Ládd-e, abba vótá mindig, hogy se a hadnagyónk, az a ritka satnya, se maga az Üristen, az a hatalmas, nem ver minket többé széjjel. Oszt most széjjel menőnk magónktól. — Mondd azt nekem, hogy: zsivány, — parancsolta Léta Gábor. — Minek mondjam? — Ne firtasd, de mondd. — Zsivány... Ismerlek jól, hát mondom... Elég egyszer? Zsivány! — No hát látod, az vagyok én, ha tetszik nekem, hogy széjjel kell menni nekünk. Komolyra fordult kedvvel mosolyogtak egymásra. Két esztendőn keresztül túrták együtt a Beszkidek erdeit, a Verecke táját, a szertehagyott lövészárkok környékét. Végezetül éppen mostanra ment már haza mindenfelől a hadinép, szaladva, mint aki felibe hagyta a dolgát és így sietett Jóska is Gáborral. A bátyúi állomáson aztán kétfelé vált az útjuk. Jól a közepébe került már a nagy háború, amikor a királynak azt súgták a fülébe a tanácsadói, hogy a Pósa Jóska, meg a Léta Gábor öregedő erejére is szükségük lett. Gábort a Barcaság széléből szólították elő, Jóskát a Sajó mellől. A szürke harisnyát Anikó, a fekete magyar nadrágot Juli hazavitte szépen s a két öreg katonát zöld csalánszövetbe bújtatta az ungvári őrmester. Puskaszerszámmal csak annyit bajlódtatták őket, amennyi elegendő lett volna ahhoz, ha az orosznak ismét kedve kerekednék átlépdelni a Kárpátot. Két éven keresztül már mutatóban sem volt kedve a muszkának. Léta Gábort és Pósa Jóskát hamar beosztották az exhumáló századba. Ásót kaptak a puska helyett, csepp falut szállásul a Beszkidekben és parancsot, hogy takargassák el a harcok nyomait. Radnótnál is, Apácánál is sokkal, de sokkal nyomorultabb hely volt ez a hitvány kis falu. Csillámos hegyek telepedtek a szűk völgy fölébe, fenyőszálak tartották össze a ruszinok feje felett a sovány világot, hogy rájuk ne bomoljon. Gábor társaságában járta Jóska a hegyeket. A inálnaszagú vaderdők 186