Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Darkó István: Szárnyas ménes

SZÁRNYAS MÉNES rejtekeiben hullott halottakat, emberi vázak Lilő, fekvő, meg sövénybe akadt álló csontjait, foszlányos ruháit szedegették össze. Néhanap fenyődeszkákból ládákat szegeztek a faluban. Ügyes koporsókat, igen sokszor csak akkorácskákat, amekkora csepp gyermeknek is elegendő. Az összeroskadt csontoknak jólférő lakás volt ez is. Ivét ügyes kerekük is volt a deszkaalkalmatosságoknak, két tolófogójuk is és vígan kocsikáztak vele a patakmosta sziklákon. Este Gábor puliszkát főzött az agyagból vert kunyhóbéli tűzhelyen. Jóska csak .addig szólta meg a málét, amíg meg nem szerette. Tejjel fogyasztottak belőle, néhanapján húst is szereztek hozzá. Apróra vagdalták a húst és hagymával tokánnyá tették a tűzön. Másszor tejfellel elkevert tehéntúró társaságában küldözték magukba a puha, hideg, sárga hegyi kenyeret. Ezenfelül a Jóska tudománya is gyarapította a konyhájukat. Különösen a töltött fánkhoz tudott. A lisztjét vadhúsért vásárolta az ügyes Csurilla. Néha egy hosszú hétig is elmaradt, lent járt Miskolcig is. Fánkot, de parazsat sütött Jóska, mint a lángravitt hab. A belsejében meglepetést keltő málnalekvár bújt meg, ujjhegynyi, de illatos gyomorgyógyító. Azt is Jóska főzte a nyárutóján, amikor a falu felett mázsaszámra bíborlott és túléretten apró földi erekben folyt szét a málna. Miként ha a hegyoldalak vérét eresztették volna. — Várj csak, — szólt Gábor a bátyúi állomáson. — Fordulj el. Úgy kívánnék elkerülni tőled, hogy észre se vegyük. Nevetni akart hozzá, csakhogy a szeme felé szurkált a bajusza. Attól pedig nem lát jól az ember. S ha valamicskét még gyengébb is a szeme, hát könnyezést is okozhat. Csakugyan azt tette. — Netene, — szégyenkezett Gábor. — Még megsajnállak, atyámfia — és öklével igazgatta egyenesbe a bajuszát. —- Csakugyan én is . . . Pedig ríni én nemigen ríttam sohanap. — Elővette Jóska a játszadozó ajándék-tükröt, menekedve lehellt az üvegjére, kabátja ujján fényesítette és beléjetekintgetett. — Csak állítója hiányzik, akkor borotválkozni is lehetne benne. Léta Gábor hirtelen szólt rá: — Apáca, Háromszék, címem ez. Sarkonfordult és ment. Pósa Jóska ügy tett, mintha csak a tükör érdekelné. Fel sem tekintett belőle, de mögüle kiáltott Gábor után: — Az enyim meg Radnót. Nemesradnót. A dobozkán is rajta találod. Erősebben nézett a tükörbe, ahol szétfolyt a képe és úgy hullámzott értelmetlenül, mint a fodrozó vízben. Megfordította gyorsan a tükröt és a szerecsent nézegette. Rázogatni kezdte, de a két fekete golyó mindig csak szertefutott. Egyik a szerecsen torkához tapadt, a másik a körbefutó mély vonalon táncolt, szégyentelenül fekete feje és nagy vörös ajkai körül. 187