Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Sellyey József: A felvidéki falu lelke

A FELVIDÉKI FALU LELKE A régi államgépezet hivatalnokai nagyrészt még a csehek országfoglalása előtt elhagyták posztjaikat; akik nem hagyták el, azok már az első perctől fogva kivetették magukból a magyar államiság jelszavait és eszméit, bennük éppen önérzetváltozást dobolt a kenyérhez való ragaszkodás. A tájék nagybirtokos urai, grófjai, bárói és egyéb földesurai, akikre akkorig, mint a magyar állam összetevő és jelentő erejét viselő rétegre volt szokás nézegetni — a tájék nagybirtokos urai elhúzódtak a közélettől, a vállalástól és a felelősség viselésétől. Látható kurjantás volt ama cselekedetük és viselkedésük, hogy tehetetlenek az új kerítések között. Éppen látásuk lendítette meg esztendők múlva a parasztságot, hogy ők vállalják át a politikában a magyarságot. Vállalták is a parasztok a magyarságot, a magyar politika vállalásáért feladták a korszerű parasztpolitikát. Az iparosréteg a parasztsághoz tartozik, a falun élő földmunkásság a parasztság része. A városi polgárság javarésze az államgépezet hivatalnokseregéhez hasonlóan mutogatta, hogy csak addig állja a faji szolidaritást, amíg az jelenti kenyerét. Nem volt senki sehol, aki a multakból nőtt vállalással állotta volna a kisebbségi magyarság vezetősorsát, nem volt sem osztály, sem vezér, aki kimondotta volna a parasztságnak cselekedetei szükséges irányát. Akkorig, úgy volt embersereg a parasztság, hogy országának jellegét más rétegek mondották ki, mutatták, jelentették, de ama kisebbségben kezdődő esztendőkben tájékán senki nem mondott politikát. A kisebbségi sorsba került falvak sora magára maradt, árva volt a parasztság, mintha pusztán oázisok lettek volna falvai a táj sivatagján. A parasztoknak csak Kühne-ekéik és vetőgépjeik, csak szűkreszabdalt földjeik maradtak, csak földhöz kötöttségük jellemezte őket, csak a dolgozni tudás, semmi más. A parasztok amaz első esztendőkben csak a munkájuk felé tudtak hajolni, emlékeik, ösztöneik, atavizmusuk és minden emberi jellegzetességük csak azt intette nekik életfeladatul. Nekigyürkőztek hát a földnek, hogy megállhassák az élet rendjét az új kerítések között. Teremtő munkálkodásban állották napjaikat, mert az volt az idegeikben. Mi mást csinálhattak volna? Politikai szervezkedésre nem voltak régi hazájukban megnevelve, annál kevésbé osztályerejük és faji erejük önálló mutogatására. Inkább el voltak ijesztve a politikai szervezkedéstől, az emlékezésekben akkor még elevenen élt az a tanulság, hogy a parasztságnak tartózkodnia kell politikai mozgalmaktól. A fiatal cseh állam inkább csak gyarmatának tekintette a magyarlakta tájat, éppen, mert a tájék népe nem jelentett hangosan szóló tömegerőt. Amaz inflációs és deflációs hullámoktól jellegzetes korszakban a fiatal cseh állam mindjárt legelső gazdaságpolitikai intézkedéseivel eleven sebeket vágott magyarajkú polgárain. Pénzlebélyegző rendeletével a régi osztrákmagyar korona fele értékét állami célokra vette el. Másik intézkedése annál 179