Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Sellyey József: A felvidéki falu lelke

SELLYEI JÓZSEF dombon, s talán akaratlanul, talán tudatosan, de mindenképpen a «csehszlovák állameszme» hatásos propagátora volt amaz utolsó órában. A legények a község istállójába vezették a fölnyergelt csikót, a káplán bement a Szentegyházba elvégezni a szokásos ájtatosságot, a bíró és elöljáró társai is behúzódtak a templomba — de én és bámész gyerekbarátaim kint maradtunk a kellemes napsütésben és határozottan éreztük, éreztük az egész faluval egyetemben, hogy a napok történelmi jelentősége elmaradhatatlanul bekövetkezik. Az idősebbekben végtelenül elcsüggedtté tompult akkor az érzés, mibennünk, gyerekekben inkább kíváncsisággá. A mise alatt már a toronymagasságból nézdegéltük egypáran a tájat, elláttunk a nyitrai hegyekre, északon a sopornyai dombokra és nyugatról felénk kéklett a Kárpátok lánca. Lestük az utakat a tájon, felbukkanik-e valahol cseh katonacsapat. De végtelen csend terült el a földeken, tavaszi vasárnap áhitata volt, amit láttunk. Alattunk a templomban zsoltárokat zsongott a nép, alattunk volt a falu, a határ, a tájék többi faluja, csöndjével, tavaszba hullásával, várakozásával, éppen ájtatoskodó lelkével. Sohase felejtem el, akkor néztem meg legelőször környező tájékomat. Akkor láttam legelőször messzire. Kicsit megöregedtem attól a nézéstől, kilencesztendős korban. Másodnapon délelőtt a csehek beözönlöttek a faluba. Vágkirályfa felől jöttek, az országúton. A toronyból akkor fehér zászló lengedezte a falu megadási szándékát, a bíró és elöljárótársai kenyeret és sót vittek a honfoglalók elé a falu végére, ahol az országút a falu házai közé torkollott, ahol a cseh katonaság derékhadát látni lehetett. Azon a reggelen a falubéli fiatalokból vagy huszonötén mégis megérezték magukban az iskolapadban fölszívott nacionalizmus szavát és bár a bíró hajnalban kidoboltatta, hogy mindenki szolgáltassa be fegyverét és municióját a községházán — ők mégis kiállottak a vasút töltése mögé az állomás előtt és lőfekvésbe helyezkedve ama mellvéd mögött, oldaltűz alá fogták a királyfai országúton özönlő olaszkalapos, fácántollas foglaló «hadsereget. » A faluvégén a bíró már a torkát köszörülte fogadóbeszéd elmondásá176