Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Sellyey József: A felvidéki falu lelke

A FELVIDÉKI FALU LELKE egyházait. Am il a magyar tájon elvesznek, az a grófi családok földje lesz, de azt is azért veszik el majd, hogy éppen a táj magyar parasztsága között fölparcellázzák. Ezzel szemben bőséges pénzű vásárlói lesznek a föld termésének, hiszen éppen azért van terjeszkedési terveikben a táj egészen le a Dunáig, mert országhatáraikon belül akarják fajtájuk földjén való ipari vidékeik éléstárát. Ilyen vonalai mutatkoztak akkor a falubéliek előtt az új élet arcának. A minden-mindegy várakozás mérlegének két serpenyője éppen egyensúlyban volt ama január eleji napokban, amikor a befagyott föld fölött kisütött a nap és olvasztani kezdette a havat és másnap is kisütött és szárítgatni kezdette a föld pocsolyáit és harmadnapon olyan tiszta tavasz lett, mintha április derekát hirdetné idejének a kalendárium. A nemzetőrség nem volt kötelező katonaság, mint a háború hadserege, inkább becsületből állott benne, aki vállalta. Inkább csak jószántából és bőséges zsold kedvéért volt tagja, aki fiatalabb falubéli volt, a harmincöt esztendőn alul. De az enyhe napok bekövetkeztére, mintha valami hangosan mondott vezényszóra történne a dolog, egyszeriben minden falubéli ember otthagyta az iskolába ágyazott kaszárnyát és a Vízkereszt ünnepe előtti napon a határ csak úgy rajzott a szántó, a vető, a répát ásó, dolgozó emberektől. Az utolsó középosztálybeli ember, a nemzetőri alakulatban parancsnokoskodó ügyvéd még ugyanazon a napon Pestre utazott rokonaihoz, a többiek még előtte távoztak el: a falu végképpen parasztjaira maradt. És Vízkereszt napján, amíg a legények a templomtéren amaz elszabadult csikót fogdosták, a fiatal káplán, akire sem azóta, sem addig senkisem fogta rá a magyartalanság vádját, (később még az egyik ellenzéki párt tartománygyűlési képviselője is lett), éppen ez a mutatóba maradt középosztálybeli ember nyugtatgatta hangos beszédben a falu lelkiismeretét, talán a magáét is a templom dombján . . . Közelében állottam, hallottam szavait. Arról beszélt, hogy a magyar kormányzat éppen istentelen, vallásellenes erők kezében van, nem jó a magyar jövőre gondolni katolikus szívvel. Arról beszélt a bírónak és a köréje gyülekező falunak, hogy a csehek nem mindannyian husziták, éppen ellenkezőleg, túlnyomó részük római katolikus, érsekjük is van Prágában. A husziták legföljebb azt a szerepet töltik be a csehek politikai életében, mint Magyarországon a protestánsok. Legfontosabb ígéretüknek azt tartja, hogy az országuk határainak kerítésébe kerülendő magyarságnak kilátásba helyezik, hogy segítenek morva paraszti mintára szövetkezeti kereskedelemmé átalakítani a terület kereskedelmi életét. Azzal az ígért cselekedetükkel pedig — a káplán szavai szerint —, éppen segítenek önálló nemzetdarabbá alakítani a magyarságot, a magyar parasztság attól anyagi helyzetében is csak gvarapodhatik. így beszélt a káplán a templom175