Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Bonkáló Sándor: Magyarorosz sorskérdések

BONKÁLÓ SÁNDOR keletről nyugatra, csak a magyaroklakta síkföldön keresztül vezet út. Ezért csak azok a ruszinok érintkezhettek egymással, akik ugyanabban a völgyben laktak. Ám valamennyien érintkeztek a síkföldön élő ruténekkel és a magyarsággal, mert a völgyek az Alföldbe torkolnak. A földrajzi viszonyoknak és a körülbelül 700 esztendős állami együttélésnek következménye, hogy a ruszinság sok tekintetben a magyarsághoz simult és magyarorosszá fejlődött. Nemcsak száz meg száz magyar szót vett át, hanem mondatfüzésében, szólásaiban, kifejezésmódjában is magyaros észjárás nyilatkozik meg. A magyaroroszok többsége —• a síkföldi magyaroroszok, a dolisnyánok — életfelfogásban, viseletben, szokásban a magyarsághoz simult, ezért kulturáltabb, mint a hegyek között élő verhovinai magyarorosz. Ez különben is jóval később vándorolt be, mint a dolisnyán és rövidebb idő óta áll a magyaroktól közvetített nyugati befolyás alatt. De azért a hegyvidéki magyaroroszok is lelkileg már többé-kevésbé elszakadtak Kárpátokon túl élő fajtestvéreiktől és éppen olyan testvérüknek tartják a magyart, mint a dolisnyán magyaroroszt. Ha a verhovinai magyarorosz nagyon meg akar valakit dicsérni, azt mondja róla, hogy olyan, akár egy magyar. Magam is többször tapasztaltam, hogy a magyarorosz értelmiségnek az a része, mely egyformán beszél magyarul és magyaroroszul, közelebb áll a magyarhoz, mint az oroszhoz, vagy az ukránhoz. A cseh uralom alatt sok orosz és ukrán telepedett le a Kárpátalján. Mivel az értelmiségi osztályokhoz tartoztak, a helyi magyarorosz értelmiséggel kerestek kapcsolatot. Sokszor megfigyeltem, hogy a legnagyobb igyekezet mellett sem tudtak összemelegedni. A társalgás a magyaroroszok és az emigráns oroszok vagy ukránok között mindig erőltetett, vontatott volt. Ugyanaz a helyzet, ami a csehek és a szlovákok esetében, s amit Podhradszky György feljegyzése szerint egy kiváló szlovák politikus így fejezett ki: «Cseh emberrel, bármennyire szimpatizálok is vele, csak tíz percig tudok megszakítás nélkül társalogni, magyar emberrel órákhosszat.» Közöltem ebbéli tapasztalatomat néhai jó magyarorosz tanárommal és feledhetetlen munkatársammal, Szabó Euménnel. ö is megerősített ebben, ő sem tudott sokáig fesztelenül társalogni az emigráns oroszokkal és akit szeretett közülük, azt is idegennek érezte. Ez az érzése sohasem volt magyarral vagy magyarorosszal szemben. A magyarorosz nép századokon át együtt küzdött a magyarral a hazánkba özönlő barbárok ellen. Együtt küzdött a bécsi császárok elnyomó törekvései ellen, fegyvert fogott Rákóczi hívó szavára és mindvégig hűségesen kitartott ura és fejedelme mellett. Kivette részét az 1848—49. évi szabadságharcban, mikor az ungvári gör. kat. papnevelőintézet növendékei hon160