Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv (Budapest, MEFHOSZ, [1940])

Sági Farkas: István Hajnal a határon

HAJNAL A HATÁRON olyan rendetlenül a nagyobb törvényházba, akik főbenjáró bűnnel homlokukon teszik meg az utat. — Bácsi, — találta meg végre önmagát a diák, — nézze csak . . . — Látom, — vetette oda kurtán a bácsi és tanáros szokás szerint megtöriilgette a szemüvegét. — Megvannak a csomagjaid? —- Megvannak. A hordárra bíztam. A Bagyi bácsira . . . Látja? — Nem. Biztosan kiment a vágányokra. A diák nem a hordárt kérdezte. A bácsi sem arra gondolt, de arra akart érteni. Józan, majdnem szelíd kispolgár volt, aki legfeljebb politikai szemlélete miatt került volna ellenkezésbe a törvényekkel. De magától a fogható bűntől, tyúklopáson át a rablógyilkosságig, úgy irtózott, mint a tűztől. A csendőr is megváltotta a jegyet. Színtelenül, harag nélkül szólt oda a két embernek: — Készen vagyok. Mindjárt megyünk. Az ember először szólalt meg, rezzent ijedten: — Igenis, őrmester úr. A diák és a bácsi ott felejtették magukat mellettük, s most a bácsiból kitört a meleg dunna alul bújt polgárember. Meg kellett kérdeznie a csendőrtől : — Hát Komáromba? —• Igen, — felelte a csendőr. —• Ezen a héten már a harmadik utat teszem. — Biztosan nagy baj, — érdeklődött a bácsi. — Megvasalta őket. — Nem, — felelte a csendőr, miközben az irattáskájával bíbelődött. — Nem olyan nagy baj, egy-két évet kapnak. A mult héten a Sólomv Jóskát hat évre ítélték. A diák megkönnyebbült. Egyenesebbre húzta magát és gondolatban vizsgálóbíró volt, aki ezt a két embert hallgatja. Mások kihallgatásnak neveznék, de ő csak hallgatja őket, a szomorú, szép palóc beszédüket és az Ipoly játszadozó hullámait tükrözteti a szemükből. Bajúszt képzelt magának és gondolatban a helyét pödörgette. Hangot is talált, talán onnan hullott le a szürkülni kezdő oromról, egyenesen a hajnalt előzte meg, mint korán ébredt harangszó, vagy késő éjtszakából ottfeledkezett pásztorember magacsinálta furulyája: «Aztán jók legyenek. Elítélem magukat, mert bűnösök, de később is, mindig is jók legyenek!» A hanghullámok megrezegtek a torkában és a ki nem mondott szavak erőlködésében furcsa bugyborékolással akadtak meg a hangszallagokban. —• Nemsokára indulunk, — mondta a bácsi és cigarettával kínálta a csendőrt. Az a fejét rázta: 151